Menu

Art-Cinema-Coffee=Warmcup

  • Írta: Kávékóstoló Blog
  • Kategória: Kávéház
  • Találatok: 1057
Warmcup kávézó bemutatóEgyedülálló kezdeményezéssel rukkoltak elő Gábor és a Lányok (Szandi és Enikő), hiszen több ideiglenes „befogadó” vendéglátóegység után végre megtalálták saját helyüket, és Budapesten az Erzsébet krt. 39. alatt, az egykori Mátra mozi helyén jelenleg működő Örökmozgó moziban megnyitották ikonikus kávézójukat a WARMCUP-ot.

A Kávékóstoló csapatának ez külön öröm, hiszen nem csak a magas minőségű, szakszerűen elkészített kávék nagy rajongói vagyunk, de ugyanilyen szerelem fűz bennünket az Art mozikhoz és az ott bemutatott egyedi látásmódban készült filmekhez.


Kiváló az ötlet, és nem lehet eleget dicsérni az ötletgazdát, hiszen mindkét műfaj a legmagasabb „művészi igényeket” elégíti ki.

A körútról az épületbe lépve szemben rögtön a jegypénztárba botlunk, balra pedig a kávézó található, ahol ott jártunkkor nemcsak a különleges kávékra vágyó vendégek töltöttek önfeledt perceket/órákat, hanem az állatbarátok is otthon érezhették magukat.

Nem kis meglepetésünkre, ellenben nagy örömünkre Gábor és Szandi két csodálatos, barátságos kutyusa (Tiki a hamvas szürke whippet/mudi keverék és Spotty a pajkos beaggle) is belakta már a helyet (külön kis kuckójukban nagy párnán nyúlhattak el).

Olyan volt a hangulat, mint amikor az ember egy fáradt nap után hazaér.

Szaladnak elé a kutyái, „elkísérik” kedvenc foteljához, ahol végre egy igazán finom kávé és süti mellett megpihenhet és élvezheti a pillanatot. Most is ez történt.


Gábor V60 csepegtetős eljárással kolumbiai alapanyagból (rumpuncs, szilva, kékszőlő ízjegyeket hordozó, Siervo Moreno farmjáról származó) remek italt készített számunkra, melyhez kiválóan illett Szandi helyben készült citromos-karamellás mini tortácskája. De ez még csak a kezdet volt, hiszen az elegáns fekete színű kétkaros La Marzocco Linea (mely a korábbi egykaros Rocket gépet váltotta ) gépen készült eszpresszót is megkóstolhattuk. A presszóban a savak, a test és az édesség elegáns harmóniában voltak.


Alapban a Casino Mocca pörkölő kávéival dolgoznak mind filter, mind eszpresszó vonalon, de mindig találunk náluk egy-egy különleges vendégkávét is, ami látogatásunk alkalmával éppen a dán La Cabra pörkölőből érkezett. Gábor szakértelme, a kiváló minőségű kávé iránti elkötelezettsége már a korábbi helyeken is komoly rajongó tábort alakított ki, de újító ötleteivel – úgymint kávés filmbemutatók, a patinás, - a mozi raktárban fellelt - közösségi asztalnál bonyolítható „társasági események” - mind olyan kezdeményezések, melyek sokak érdeklődésére tarthatnak számot.

Gyertek! Legyetek részesei Ti is ezen élményeknek!

Közkívánatra blogunk tartalmaz egy fotóalbumot is, ahol jobb felbontásban több képet is megnézhettek (katt a link szóra!):

LINK

Forrás: http://kavekostolo.blogger.hu

Hozzászólások:

Csak a regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Támogató partnereink

althaus teabristot kávébwt vízkezelési technológiák catler carraro kávécellini kávécontador caffé kávéexpolygon kávégép alkatrészek, kávéfőzők, kávédarálókgaggia momentigoppion caffeilly caffe Kávébár Bazár - KávéfórumKapucziner Kávémanufaktúraluckycap kávémaromas kávémahlkönig kávédarálók    molinari kávénaturalmix Nespresso pacificaffe kávé pallyotz kávé pannon kávépasco kávépascucci kávépellinisaecovaldocafe