KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

carraro 1927 kávétesztKedves Olvasó! A következő sorokon az lenne a feladatom, hogy jellemrajzot állítsak, felvezessem, vagy bemutassam a Caffe Carraro, 1927. Specialty Arabica Blend-jét. A soraim alatt feltűnő tesztek, majd felsorolják a gyümölcsös, fűszeres stb, jegyeket, én csupán egy jellemzőt írnék róla, amit ritkán olvasunk a kávés értékelésekben: olyan igazi kávé íze van! A Caffe Carraro 1927-es megalakulásának 80. születésnapjára álmodta meg a tulajdonos az 1927 blendet, melyet már évekkel a nagy nap előtt elkezdett megalkotni. Kereskedelmi megjelenése mégis csak 2009-ben történt meg. Az ok egyszerű. A dátum nem írhatta felül a képzeletet. 2007-ben, még nem azt mutatta a keverék, amit a dottore elképzelt. A Caffe Carraro számára emiatt ez nem csak egy keverék, hanem egy megkésett ajándék, amire sokat kellett várni, de megérte!- tudtuk meg a forgalmazótól.

veronesi cio cream kávé tesztA Veronesi Kávépörkölő egy fiatal vállalkozás.1996-ban alapította Roberto Veronesi, akinek profi baristaként az volt az álma, hogy egyszer saját pörkölőt nyisson és saját márkát teremtsen. A szó szoros értelmében családi vállalkozásban dolgoznak, feleségével és testvérével vezetik az üzemet. A rendkívül dinamikus fejlődés következtében folyamatosan növelni kellett a kapacitást és helyhiány miatt többször költözött a cég, végül 2001-ben egy modern ipari parkban találta meg jelenlegi helyét, Reggio Emilia tartomány Bagnolo nevű városkájában.
A Veronesi márka Lengyelország, Ukrajna, Németország, Portugália, Svájc, Franciaország, Bulgária, Románia, Görögország és Hong Kong után megérkezett Magyarországra, hogy meghódítsa a kávérajongókat,- legyenek akár kotyogót, podos gépet, vagy profi espresso gépet használók. A Ciok Cream egy 70% arabika és 30% robuszta arányú keverék. A Veronesi márka kizárólagos magyarországi forgalmazója is Il Moretto Kávé Kis és Nagykereskedés - tudtuk meg a forgalmazótól.

veronesi brasilia szemeskávé tesztA Veronesi Kávépörkölő egy fiatal vállalkozás.1996-ban alapította Roberto Veronesi, akinek profi baristaként az volt az álma, hogy egyszer saját pörkölőt nyisson és saját márkát teremtsen. A szó szoros értelmében családi vállalkozásban dolgoznak, feleségével és testvérével vezetik az üzemet. A rendkívül dinamikus fejlődés következtében folyamatosan növelni kellett a kapacitást és helyhiány miatt többször költözött a cég, végül 2001-ben egy modern ipari parkban találta meg jelenlegi helyét, Reggio Emilia tartomány Bagnolo nevű városkájában.
A Veronesi márka Lengyelország, Ukrajna, Németország, Portugália, Svájc, Franciaország, Bulgária, Románia, Görögország és Hong Kong után megérkezett Magyarországra, hogy meghódítsa a kávérajongókat,- legyenek akár kotyogót, podos gépet, vagy profi espresso gépet használók. A Brasilia egy 40% arabika és 60% robuszta arányú keverék. A Veronesi márka kizárólagos magyarországi forgalmazója is Il Moretto Kávé Kis és Nagykereskedés - tudtuk meg a forgalmazótól.

veronesi alta kávé tesztA Veronesi Kávépörkölő egy fiatal vállalkozás.1996-ban alapította Roberto Veronesi, akinek profi baristaként az volt az álma, hogy egyszer saját pörkölőt nyisson és saját márkát teremtsen. A szó szoros értelmében családi vállalkozásban dolgoznak, feleségével és testvérével vezetik az üzemet. A rendkívül dinamikus fejlődés következtében folyamatosan növelni kellett a kapacitást és helyhiány miatt többször költözött a cég, végül 2001-ben egy modern ipari parkban találta meg jelenlegi helyét, Reggio Emilia tartomány Bagnolo nevű városkájában.
A Veronesi márka Lengyelország, Ukrajna, Németország, Portugália, Svájc, Franciaország, Bulgária, Románia, Görögország és Hong Kong után megérkezett Magyarországra, hogy meghódítsa a kávérajongókat,- legyenek akár kotyogót, podos gépet, vagy profi espresso gépet használók. Az Alta egy 90% arabika és 10% robuszta arányú keverék, amely frissességét a 3kg-os fémtartályos csomagolásnak köszönhetően kiemelkedően megőrzi. A Veronesi márka kizárólagos magyarországi forgalmazója is Il Moretto Kávé Kis és Nagykereskedés - tudtuk meg a forgalmazótól.