Norbi feketézik

Nyomtatás
norbi kávézóláncot nyitA fitneszguru nagy fába vágta a fejszéjét: egymás után ötszáz kávézót akar nyitni az országban! Norbi, akirõl az utóbbi években kiderült, hogy remek üzletember, most kávé nagyhatalommá kívánja bõvíteni cégét.

Az egykori közlekedési rendõr ma milliárdos üzletember, és mindig újabb ötletekkel rukkol elő elõ. Most éppen kávéházláncot akar nyitni Update Cafe néven.

– Nagy tanulság volt számomra a Moszkva téren nyílt hamburgeresem, sok vitám volt a partneremmel. Ezért nem társulok senkivel, egyedül hozom tető alá a kávézókat, aztán ha másnak is tetszik, csatlakozhatnak hozzám – kezdi Norbi. – Így nem kell a multikkal egyezkednem és kevés pénz befektetésével elindíthatom az üzletet. Számításaim szerint belátható idõn belül megtérül a befektetésem. Az első kávézó pár asztallal, családias hangulattal Szentendrén, a Duna-korzón nyílik. Ilyenre tervezem az összes többit is.
A fitneszguru reményei szerint nem csak a jó hangulat, de több ínyencség is becsalja majd a vendégeket.

– Kutatókat kértem fel egy új, nemes kávékeverék kifejlesztésére, amelyben harmadával kevesebb a koffein, mint a normális kávéban. Emellett cukormentes gépi fagyit és az Update1 kódos ételeket is kínálunk, ami a nap bármely szakában fogyasztható. Büntetlen ínyencségeknek hívom a finomságainkat. Hamarosan megnyílik a sárvári, szigetszentmiklósi, nyíregyházi, és békéscsabai üzlet is. Ha ilyen gyorsan terjeszkedünk, szerintem nem nagyképű terv, hogy ötszáz kávézónk legyen.

Forrás: Borsonline