KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

Felfrissítik a belvárost – új kávézó Miskolcon

frei kávézó miskolconÜnnepélyes keretek között nyílt meg a Frei Café hálózat legújabb, miskolci egysége pénteken délután a Széchenyi utcán.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere elmondta Miskolc belvárosa az elmúlt években kisebb forgalmat bonyolított le, mint fénykorában, de a városvezetés kiemelt célja, hogy visszaadja a főutca régi pezsgését, hogy a Széchenyi utcára visszatérjen az élet.

– Ahogy embereknek a szíve a legfontosabb szerve, úgy Miskolcnak a belvárosa, a sétálóutca. Miskolc 12 városrészből áll össze, a főutca, egyben Miskolc főtere is. Ha itt nincsen élet, akkor sehol nincsen – hangsúlyozta Kriza Ákos. A polgármester reménylét fejezte ki, hogy a nyitás hozzájárul ahhoz, hogy a sétálóutcán felpezsdüljön az élet, a miskolciak kávézás után felfrissülve bejárják majd a sétálóutcát is.

Frei Tamás, a Café Frei tulajdonosa elmondta, a fővároson kívüli üzleteik jórészét franchise rendszerben működtetik, aminek oka, hogy a helyi igényeket egy helyi vállalkozó, helyi ember jobban ismeri.
– Miskolcon olyan partnert kerestünk kávézónk nyitásához, aki ért miskolciul, és a hálózat széles választékát úgy tudja finomhangolni, hogy a helyi igényeknek leginkább megfeleljen – mondta Frei Tamás.

Jónás Gergely, a D-Center Café egyik tulajdonosa köszönetet mondott egyebek mellett Kriza Ákosnak, a városvezetésnek a támogatásért, Puskás Péter építésznek a belső tervek kidolgozásáért illetve a MIK Zrt.-nek is, mint mondta, az elmúlt 20 évben a most tapasztalták a legnagyobb együttműködést a cég részéről.

Lengyel Zsolt, a MIK Zrt. Ingatlanhasznosítási vezetője elmondta, a MIK Zrt-nek célja, hogy további magas szolgáltatási kultúrával rendelkező bérlők jelenjenek meg a Széchenyi utcán, a Café Frei-t úgynevezett mágnes bérlőnek nevezte, ami jelentősen segítheti a főutca felfrissítését.

– Az egység kínálatával, tovább erősíti a Széchenyi utcán már jelenlévő bérlőket, az utca kínálatát, így bevonzza az embereket a belvárosba – mondta Lengyel Zsolt.

Forrás: Minap