KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

Burzsuj-kávé: egy csésze tízezer forintért

Burzsuj-kávé: egy csésze tízezer forintért

Egyelőre nehéz eldönteni, hogy trónfosztásra került-e sor a világ legdrágább kávéja címért folytatott küzdelemben. Az viszont biztosnak látszik, hogy az egy csészére vetített ár tekintetében a Black Ivory jelenleg a legdrágább.

Az asztal mellett elfogyasztva ez ugyanis 50 dollárba, több mint tízezer forintba kerül. Ja, és nem is ez a legnagyobb különlegessége.

Az Anantara Resorts két Maldív-szigeteki szállodájában kapható italhoz való kávéból mindössze 50 kilogramm áll rendelkezésre, ugyanis az thai elefántok bélrendszere lassan dolgozik. Igen, igen, a kávészemek finomítását ebben az esetben a négylábúakra - egészen pontosan a gyomrukra - bízzák. A szakértők szerint az állat emésztő enzimei lebontják a kávé fehérjéit, amelyek a keserű ízért felelősek.

A felhasznált thai arabica típusú kávészemeket 1500 méteres magasságban lévő ültetvényekről takarítják be, az ezután gondosan válogatott termést elefántok kapják meg, majd a „finomításon” átesett kávészemeket kézzel összegyűjtik, ismét válogatják, és a napon megszárítják. Egy kilogramm pörkölt kávéhoz mintegy 10 ezer szemet kell így összegyűjteni, rendszerezni, és kiválogatni. A kész kávé állítólag tejcsokoládés, diós, földes jegyeket hordoz fűszeres és bogyós gyümölcsös árnyalatokkal. A főzés egyébként szintén különleges (és régi) eljárás, amelyet még a XIX. század közepén osztrák szomszédunknál fejlesztettek ki.

A végtermék kilogrammja mindenesetre 1100 dollárba, mintegy 235 ezer forintba kerül, ami rövid kutatásunk után a(z egyik) legdrágábbnak tűnik. A trónfosztott indonéz Kopi Luwak esetében ugyan a neten is hasonló árakról lehet olvasni, de egyrészt pörkölt formában találtunk online áruházat, ahol 80 dollár 100 gramm (ez mintegy 8-10 csészére elég), másrészt pedig bécsi vagy milánói kávézókban 10-12 euróért is lehet kapni egy-egy csésze Luwak feketét.

Az utóbbi egyébként már viszonylag régen a piacon van. A „finomításban” itt a cibetmacskafélék családjába tartozó közönséges (más néven maláji) pálmasodró segédkezik, és az ő ürülékéből válogatják ki a másfél nap alatt a macsek elejétől a végéig eljutott kávészemeket. A folyamat itt sem különbözik: a gyomorban található enzimek oldják, tompítják a kesernyés ízt, így csökkentik a kávé savasságát és koffeintartalmát. Tömegtermelésről persze ezúttal sem lehet beszélni, évente mindössze pár száz kilogramm készül belőle.

Mármint az eredetiből, ugyanis ezt is hamisítják! Állítólag ketrecben tartott macskákat etetnek mindenféle kávéval...

Forrás : Burzsuj blog