Magazin

Merjünk nagyot álmodni! Az emberiség talán mindig is így működött. Szeretjük feszegetni a határainkat, nyughatatlanok vagyunk, mindig új feladatok elé állítjuk magunkat. Meghódítjuk a tengert, vízre szállunk, repülünk. A Hold már megvolt, s a Marsra érkezés sem oly távoli cél. Talán evolúciós késztetés, genetikai kódok sorozata, ami állandó versengésre sarkall minket önmagunkkal, egymással. Szeretünk kitűnni a többiek közül, jó érzés, ha valamiben sikeresek vagyunk, jó érzés, ha álmunk valóra válik. Szerintem a végső cél megtalálni a helyünket a világban, megérteni mi a szerepünk, rálelni önvalónkra, s ha helyére került minden mozaik, akkor járni a számunkra kijelölt úton. Csakhogy minden út Rómába vezet nem igaz? Vagy olykor Szöulba…

Annyi bizonyos, hogy két tehetséges fiatal versenyzőnk Juhász Edit (Latte art) és Orosz Ákos (Coffee in good spirit) már tudja, nincs kitaposott ösvény, még ha rátaláltunk is a helyes útra. Ha van hitünk, van erőnk nap, mint nap küzdeni, kitartunk minden nehézség ellenére álmunk mellett, akkor remélhetőleg a szerencse is mellénk szegődik, és elérjük célunkat. Én nagyon büszke vagyok rájuk, hiszen az ő példájukon keresztül, talán mi is szárnyra kapunk, s közelebb kerülhetünk saját álmaink megvalósításához. Ők a kávés szakma legújabb hősei, akik nemes küzdelmet folytattak (hiszem, hogy értünk is) Szöulban a Barista Világbajnokságon. Velük beszélgetek. Természetesen az elsőbbség a hölgyeké.


Először is engedd meg, hogy gratuláljak, sokat fejlődtél! Amit a Hoventán láttam tőled az is rendben volt, de a Facebookra feltett fotóid, és a videó a Korzón szerintem klasszisokkal jobb! Tisztában vagyok, hogy nem lehetett könnyű feladat a felkészülés, s talán nagyobb volt a nyomás is, mint mi azt képzeljük.

Nagyon szépen köszönöm a gratulációt neked és mindenki másnak, aki valamilyen úton-módon ezt megtette! Jól gondolod, nem volt könnyű a felkészülés és egy kis nyomás is volt rajtam, de nem azért, mert nekem meg kell felelnem és bizonyítani kell mások felé...Nektek! Mondták is sokan, hogy ne érezzem, és ne gondoljam úgy, hogy elvárják tőlem a jó helyezést. De én akkor is bizonyítani akartam, jól teljesíteni és tisztességesen helyt állni életem első Világbajnokságán. Úgy érzem, hogy ez sikerült is és igenis büszke lehetek magamra. Mint ahogy mi is! Igaz elkövettem egy kisebb "bakit" és elég dühös is voltam magamra, de nem tudom vissza fordítani az időt. Tanultam a hibámból, és minden másból is.

A buddhizmus szerint csak a jelen létezik. Törődj a jelennel, a jövő majd törődik önmagával! Ám ha lehetőséget kapnál arra, hogy visszautazz az időben, mit csinálnál másképp, miért voltál dühös magadra?

Az utolsó pillanatban odajött hozzám Hajcsunk Tibi, hogy tönkrement az őrlő, kicserélték egy másikra, viszont abban a pillanatban nekem mindössze 5 percem volt az indulásig. Beállítottam rajta mindent ugyanúgy, ahogy az előzőnél, és úgy döntöttem felkészülök mentálisan a megmérettetésre. Végiggondoltam minden lépést, majd elkezdtem a prezentációmat. Csakhogy nem indult el a lefolyás, gyorsan döntenem kellett. Várok még leginkább a csodára, vagy elkezdem előröl. Tisztában voltam vele, ez időtúllépést jelent, de inkább legjobb tudásom szerint végigcsinálni, mint sehogy! Dühös voltam, mert lehúzhattam volna egy shot-ot abban az öt percben, de ki gondolta volna, hogy egy ilyen kaliberű őrlő (Mahlkönig K30 Vario) megtréfál. Igen, legközelebb nincs mese, ilyen helyzetben kötelező a teszt!

Úgy érzed ezen múlt a döntőbe jutás? Egyáltalán láttál a döntőbe jutásra esélyt?

Nem igazán láttam arra esélyt, hogy bejussak a 6-os döntőbe. De ettől nem keseredtem el! :) Próbáltam saját mintát kitalálni, ami legyen picit bonyolult, összetettebb, de kivitelezhető is legyen, és ugyanakkor ne legyen túlzsúfolt. Azt hiszem sikerült! :) A mintáimra úgy érzem, külön büszke lehetek. Mindegyik pontozólapomon szerepelt, hogy milyen kreatívak és dizájnosak a minták. Van egy füzetem amibe pl tervezgettem a mintákat, amikor jöttem-mentem vagy épp szünetem volt a munkában. Aztán amikor haza értem kipróbáltam. Ha láttam, hogy lehet belőle valami akkor "csiszolgattam" még, ha láttam, hogy nem igazán akkor áthúztam és folytattam elölről.

Amikor egy koncertzongorista a nagy fellépésre készül, akkor előtte 6-12 órát gyakorol egy nap. Minden nap skálázik, bemelegíti az ujjait, pallérozza az izmokat, a reflexeket, az elmét egyaránt. Állandó edzésben kell tartania magát, akár egy sportolónak, mert ha nem teszi, akkor jelentősen növeli az előforduló hibák esélyét. Talán úgy lehetne ezt a folyamatot elképzelni, hogy addig idomítjuk elménk segítségével izmainkat, míg azok szinte olyan precíz mozgásra lesznek képesek, mintha jómagunk robotok volnánk. Te személy szerint mennyit gyakoroltál, sikerült-e robottá lényegülnöd :) ? Elegendőnek érezted az indulás pillanatában a ráfordított időt? Egyáltalán a patkányok napi hány liter cappuccino segítségével tartottak maratoni GoaParty-t lenn a csatornában?

A felkészülési idő azért elég változó volt. Volt, hogy csak 2-3 órát gyakoroltam, mert nem éreztem, hogy "jó formában" lennék, és nem ment jól. De persze volt sokszor hogy 6-7 órát is készültem, egy egész éjszakán át és másnap mentem dolgozni 16 órát. Fárasztó volt, de tudtam miért csinálom, és ez motivált. Ennek ellenére volt, hogy úgy éreztem, nem készültem eleget!

És úgy gondolom nem sikerült még "robottá lényegülnöm", ahhoz még sok kávét meg kell inniuk a patkányoknak lent a csatornában.:)))

Nehezen viselte-e a környezeted ezt az időszakot, hanyagolva érezhették-e magukat? Biztos vagyok benne, hogy a szeretteidtől, barátaidtól maximális támogatást kaptál, de mi van a szakmával? Melléd álltak az első pillanattól kezdve, vagy voltak azért olyanok is, akik úgymond irigykedtek, esetleg fújtak rád. Nem kell neveket mondanod, csak a jelenségre vagyok kíváncsi!

Az indulás előtti 2 napban nagyon sokan írtak nekem, hogy bármi is lesz, már most nagyon büszkék rám. Ezt mind a szakmából, barátoktól, ismerősöktől, volt tanároktól kaptam, ami nagyon jól esett és sok erőt adott nekem az indulás előtt.

A környezetemben sok mindenkivel tudattam a felkészülés alatt, hogy nekem ez most mindennél fontosabb és elképzelhető, hogy elhanyagolva érezhetik magukat. Ez alatt az idő alatt kiderült azért, hogy ki érti meg az álmom, és ki az, aki nem. Sajnos igen. Van, aki nem értett meg..

Egyszer volt egy olyan nap, amikor kicsit idegesebb voltam a kelleténél és ezt máson vezettem le, konkrétan a húgomon. Amit nagyon megbántam. Aztán bocsánatot kértem, de tudtam, hogy nem haragszik, mert megért engem és az álmom!
Volt, amit a nyár folyamán ki kellett hagynom. Mondjuk egy jó nyaralást a tesómékkal. Bántott, de tudtam, hogy ez pótolható, és hogy az a 10 nap kiesés viszont rengeteg! Úgy érzem, hogy a szakmából azért mindenki mellém állt, segítettek és tudtam, hogy kitől milyen segítséget kérhetek, ha elakadok, vagy valami problémám van. És ezért nagy köszi skacok!!! :)

Beszélj arról kérlek,honnan indultál, hogy kerültél kapcsolatba a kávéval,miért éppen a latte art világa varázsolt el? Indulhattál volna barista kategóriában is. Van-e ilyen terved, vagy maradsz egyelőre ezen a vonalon?

Igen. Akár még Baristában is indulhattam volna, de nem! A Latte Art vonzott mindig is.
Picit több mint 1 éve végeztem el a Barista tanfolyamot. Végig a Latte Art-os napot vártam! Nézegettem folyamatosan videókat a youtube-n és nagyon megtetszett! Mondhatni magával ragadott! :) Aztán a tanfolyam után, novemberben már indultam az első kis "versenyen" a Gramm Prix-n, amit Cserkó Peti szervezett. De ez nem arról szólt legfőképp, hogy versengjünk egymással. Itt a hangulat volt főszerepben és a társaság! Nagyon tetszett, hogy "kis újoncként" egyből befogadott mindenki! Így aztán, még ha nem is sikerült szinte semmi (számomra) értékelhetőt önteni, nem hangolódtam le, hanem egyre inkább készültem ezekre a versenyekre. Annyira belendültem, hogy aztán megkerestem Molnár Attilát és Török Ádámot, hogy segítsenek nekem. Ádival gyakoroltunk aztán egyik nap tök jól ment szinte minden, és megkérdezte, hogy nem-e gondoltam arra, hogy indulok az Országoson...?! Hát én jót mosolyogtam és mondtam, hogy nem! De pár pillanat múlva rákérdeztem, hogyha mégis, akkor segítene-e a felkészülésben? A válasza igen volt! Segített nekem! És köszönöm neki most is!!!
Egyelőre maradok a Latte Art-nál, ez tuti. :) Ahhoz, hogy a Barista kategóriában induljak, még nagyon sokat kell tanulnom!

Tisztelem azt az alázatot, ami benned rejlik. Azt gondolom, ez is kellett ahhoz, hogy eljuss Szöulig, s persze rutinosabbá tett a Gramm Prix, a Magyar Barista Bajnokság, a rengeteg munka, amit belefektettél. Mégis hogyan készítetted fel magad mentálisan a versenyre? Úsztál, jógáztál? A megmérettetés előtti pillanatban mindenki izgul egy kicsit, az adrenalin szint megnő, de annyira azért higgadtnak kell maradni, hogy az aktivációs szint mértéke ne essen át a ló túlsó oldalára, hiszen az ember úgy könnyen pofára eshet. neked mi volt a trükköd? Ima, kabalamacira 3 puszi, snapsz?

Volt, hogy lelki segítség kellett, hisz olyan gyorsan történt minden és volt nap, amikor nehezen viseltem mindezt a jót, ami történik velem/körülöttem. Sokszor gyakorlás után levezetésként futottam egy nagyot. Mindig segített és jól is esett! :) Volt nálam kabala, de nem maci. :) Egy rózsafüzér, amit az indulás előtti nap kaptam egy olyan embertől, aki sokat jelent a számomra. Minden apró részlet segített. Tényleg nem tudom szavakba önteni azt a hálát, amit éreztem, s érzek most is!

Engem személy szerint érdekelne mekkora volt a rivalizálás a versenytársak között, ha volt egyáltalán? Milyennek láttad a döntősöket?

Mindenki kedves, aranyos és segítőkész volt! Nem volt érezhető egyáltalán rivalizálás a többiekkel! És ez még "lazábbá" tette a 4 napos versenyt. Nagyon jól éreztem magam! Érdekes volt elsőre, hogy nem voltak túl feszültek, idegesek a döntősök. De aztán megértettem, hogy azért (szerintem), mert ott már szinte mindegy, hogy hányadik vagy. A világ legjobb 6-jának is szuper lehet lenni. De persze ezt lehet, csak én gondolom így. :)

Újra itthon. Mik a tervek? Hogyan tovább? Kérdezhetném úgy is: A Juhásznak jól megy dolga? Egyik dombról a másikra szabadúszóként, vagy találtál magadnak fix helyet, ahol hódolhatsz a szenvedélyednek?

Újra itthon! :)
Tervek? Idáig próbáltam pihenni, ami nálam nem nagyon lehetséges, maximum akkor, ha bezárnak egy szobába. :) Mondhatni úgy is, hogy nem tudok pihenni! :) Folyton mennék ide-oda :)
Szóval...Egyenlőre picit...de csak picit hanyagolom a tudatos gyakorlást és felkészülést, beleugrok ismét a munkába, de kis időn belül újra elkezdek készülni. :)
Egész idáig a Szamos csapatát erősíthettem... De mostantól egy új helyen élhetem ki a Latte Art utáni "szenvedélyem". Ami a "My Little Melbourne" nevezetű kávézó :) Tehát aki látni szeretne élőben is annak irány Ausztrália! Na jó, a Madách tér!

Végezetül szeretnék lehetőséget biztosítani neked, hogy ezen a fórumon is köszönet mondj azoknak, akiknek szeretnél!

Sok embernek köszönhetem a segítséget!
Első sorban nagyon szépen köszönöm Tóth Sándornak a "Tréneremnek", hogy mentálisan segített a felkészülésemben; eszközöket adott és persze a kijutásomért is!
Horváth Lajosnak is nagy köszönet, mert tőle kaptam egy kávégépet, amin bármikor megtehettem, hogy készüljek, és a csészéket, jó tanácsokat!
Hajcsunk Tibinek köszönöm szépen az őrlőt, eszközöket és hogy Szöulba tartott velünk és mindig ott volt a közelünkben, segített nekünk!
Dinga Csabinak köszönöm a sok kávét!
Balázsi Petinek köszönöm az eszközöket, a sok kávét és az őrlőt!
Szabó Gábornak (Monin) köszönöm a sok- sok tejet!

Várady Tibinek is köszönöm szépen a csészéket és a kávékat!
Hegedűs Andinak és Soti Robinak is köszi mindenért!!
Minden kedves ismerősömnek, barátomnak aki, támogatott engem! :)

Én pedig köszönöm a riportot!