KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

900 forintot kell fizetni a csapvízért a kávézókban

víz a kávézóbanBécsi vendéglátás - Egyre több bécsi kávéház és étterem szakít az eddigi szokással és az idáig ingyen felszolgált csapvizet is felszámítja vendégeinek. A téma a nyár közepén visszatért hőségben az osztrák sajtót sem hagyta hidegen. A médiában megjelent összeállításokból kiderül, hogy egy pohár víz ára 60 eurócenttől (mintegy 180 forinttól) akár három euróig (majdnem 900 forintig) is terjedhet.

A lapok rámutatnak, hogy a közművállalat egy köbméter vezetékes vizet ezzel szemben mindössze 1,73 euróért szolgáltat.

Míg a többség kitart a vendég felé tett udvariassági gesztusnak tartott ingyen pohár víz mellett, az új trendhez csatlakozó vendéglátóhelyek azt mondják, rákényszerülnek a változtatásra, mert miközben az ő üzemeltetési költségeik nőnek, egyre több vendég mást nem is kérne, csak vizet.

„A víz szolgáltatás és a szolgáltatásért fizetni kell. A poharat el kell mosni, ki kell vinni a vendégnek, majd le kell szedni az asztalról” - mondja Josef Bitzinger kamarai illetékes az osztrák televíziónak. "Emellett gyakran előfordul, hogy csak egy olcsó menüt rendel valaki és mellé egy pohár vizet. Ez így már egyértelműen nem éri meg” - tette hozzá.

Andrea Winkler, a több neves kávéházat is üzemeltető Querfeld család tagja azzal érvel, hogy az elmúlt hónapokban több vizet szolgáltak fel, mint amennyi alkoholos italt összesen. A kávé mellé természetesen továbbra is ingyen jár egy pohár víz és azért sem kérnek pénzt, ha valaki a kutyájának kér - mondta Winkler. Hozzátette: azt azonban nem látja be, hogy miért ne kérhetnének pénzt akkor, ha valaki csak egy pohár vizet rendel.

A közeli hegyekből érkező, forrásvíz-minőségű ivóvizére büszke város köztéri ivókutakban egyébként nem szűkölködik. A nyári idényben a turisták által leginkább látogatott tereken ideiglenes kutakat is felállítanak, ahol az arra járók felfrissíthetik magukat.

Forrás: