KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

Már messze túlnőtte a kávét a Starbucks

starbucksA lánc 13 százalékkal növelte globális forgalmát az idei harmadik negyedévben, míg profitja 25 százalékkal ugrott meg. A cég palettabővítése nagy sikert arat.

A Starbucks legtöbb versenytársát meghaladva növelte értékesítéseit, főként az USA-ban- ahol eladásainak háromnegyedét bonyolítja.- A forgalom növelésében komoly szerepe volt, széles körben bevezetett hűségprogramjának is.

Emellett a cég jelentősen kibővítette termékkörét, amely hozzájárul ahhoz, hogy az emberek egyre több Starbucks terméket fogyasztanak.

A Starbucks élelmiszer üzletága mintegy 19 százalékkal bővült az USA-ban- köszönhetően többek közt új szendvics és saláta tálainak, amelyeket áprilisában vezetett be. A cég emellett bővíti prémium pékáru szegmensét, amelyhez hozzájárul a tavaly megszerzett La Boulange hálózat is. A márka továbbá partnerségre lép a Danone-nal is, így görög-joghurt kínálattal is növeli palettáját.

"Kézműves üdítőkkel" megnövelt italpalettájának sikere, még "a legoptimistább várakozásokat is meghaladja"- idéz a businessweek. A lánc nyáron több íz kategóriában állt elő új termékekkel- így piacra dobta új Valencia Orange, valamint Caramel Ribbon Crunch Frappuccino nevű italkülönlegességeit.

A korábban csak kísérleti szándékkal indított tea- üzletág is diadalmasan menetel: a Starbucks és a Tazo márkájú csomagolt teák forgalma 51 százalékkal nőtt a negyedév során. A szegmens egyébként kilencszer gyorsabban nőtt tavaly, mint a teljes kávé üzletág és ma már közel 30 százalékát teszi ki a Starbucks in-store értékesítéseinek.

Forrás: Marketing Info