Kávégépbolt már Budapesten is

Nyomtatás
Kávégépbolt Budapest portálA Kecskemétieknek azt hiszem nem kell bemutatni a Kávégépboltot, mert amikor ott jártam folyamatosan  jöttek-mentek az emberek, és nagy volt a forgalom. A jó hír az, hogy most már a Budapestieknek sem kell messzire utazni, mivel megnyílt az új üzletük a 18. kerületben az Üllői út 372. szám alatt.

Biztosan nem lehet eltéveszteni az üzletet, mert jókora feliratok jelzik, hogy itt kávégépekkel foglalkoznak. További jó hír az autóval érkezőknek, hogy normálisan meg lehet állni, és nem kell szenvedni a parkolóhely vadászattal.

A tulajdonos, Bartók Attila vezet körbe, a frissen nyílt üzletben, miközben el is kezdem rendületlenül faggatni.

Kávégépbolt Budapest kávék, töltőanyagokNem is olyan régen voltam Kecskeméten nálatok, de úgy látszik, hogy itt nincs megállás.
Hogyan jött az ötlet, hogy terjeszkedjetek, és Budapesten is nyissatok egy üzletet?


Hetente kétszer jártunk eddig is Budapestre a kihelyezett kávégépeink ellátása miatt. Több vásárlónk jelezte, hogy jó lenne Pesten is egy üzlet ahol a gépeinket meg tudják nézni, ki tudják próbálni, és a kávékat, alkatrészeket meg tudják vásárolni.

Kávégépbolt Budapest Brasilia kávégépJól látom, hogy nagyjából ugyanazt a struktúrát követitek, mint a Kecskeméti üzletben?

Így igaz. Az új üzletben egy 40 m2 eladótér, és egy 40 m2 kávégép szerviz is helyet kapott.

Itt is van használt, és új gép, illetve mindenféle egyéb kiegészítők, az alkatrészektől a kellékanyagokig?

Kávégépbolt Budapest automata gépekSzortimentünk ugyanaz mint Kecskeméten. Használt- és új kávégépek, darálók, kiegészítők, kávék, töltőanyagok, Saeco- és Jura alkatrészek.

Újdonságként megtalálhatóak nálunk a kiváló Pacificaffé kávék, illetve Nespresso és Lavazza kompatibilis kávékapszulák nagyon kedvező áron.

Látom, hátul nagyban folyik a szervizelés. Ha elromlik a kávégépem (Isten ments), akkor behozhatom ide hozzátok, vagy csak az általatok forgalmazott gépeket javítjátok?

kávégépbolt szervízA szervizeinkben főleg a lakossági automata kávégépek javítása folyik. De szervizelünk a kotyogóktól kezdve a vendéglátóipari kávégépekig mindent.

Ezeket a La Nuova Era kávégépeket is forgalmazzátok? Ha jól emlékszem ezeket még nem láttam a Kecskeméti találkozáskor.

kávégépbolt la nuova era kávégépTavasszal kezdtük el forgalmazni a „La Nuova Era” olasz vendéglátóipari kávégépeket, melyeket nagyon kedvező áron vezettünk be. Ezeket a gépeket üzleteinkben megtekinthetik, és azonnal megvásárolhatják raktárról.

Várható-e a közeljövőben újabb üzletnyitás? Mik a jövőbeni tervek?

Nem tervezek több üzlet nyitást. A két üzletünk ellátása, koordinálása, a vevői igényekhez való folyamatos alakulás leköti az energiáinkat.

Cím: 1184 Budapest, Üllői út 372.
Nyitva tartás: Hétfő – Péntek 9.00–16.30
Webáruház elérhetősége: http://kavegepbolt.hu/