Ez történt 2013-ban - rövid visszatekintő

Nyomtatás
Kellemes ünnepeketKedves Olvasóink! Már csak néhány nap és itt a Karácsony, és megállíthatatlanul közeleg a Szilveszter, amivel lezárul a 2013-as év. Érdemes egy picit lassítani az ünnepi készülődésben, és végiggondolni, hogy mi is történ ebben az évben.

Úgy gondolom, hogy nagyon érdekes és mozgalmas évet hagyunk magunk mögött.

A januári álmosság után februárban egyből felgyorsult a tempó. Megrendezésre került a Kávébár Bazár, melynek keretein belül egyben lezajlott a Magyar Barista Bajnokság is. Színvonalas, jó hangulatú rendezvény volt, amelyben mind a kiállítók, mind pedig a baristák beleadtak apait-anyait.

A győztesek aztán több alkalommal is népszerűsítették a kávézást, és találkoztak a rajongókkal, fogyasztókkal, kávébarátokkal, gondolok itt a Construmás Café@Bar Lounge-ra, és a többi helyszínre.

Természetesen magazinunknál sem állt meg az élet, és folyamatosan teszteltük, és mutattuk be a hozzánk eljuttatott kávékat. Beszámoltunk számos érdekes eszközről, hírről.

Májusban már a Barista Világbajnokságra kijutott versenyzőinkért, Kántor Enikőért,  Várady Tiborért izgulhattunk, akik nagyon szépen szerepeltek. Az eredmény sem maradt el, mivel Tibor megszerezte az Aeropress Világbajnokság 3. helyezését, míg Brewers kategóriában a 6. lett.

Júniusban máris Nizzában folytatódtak a versenyek, és Juhász Editnek, Horváth Lajosnak, és Járfás Miklósnak szurkolhattunk. Itt is mindenki szépen teljesített, ám Horváth Lajosnak végre az álma is valóra vált, és Cup Tasting világbajnok lett, így már 3 világbajnokkal büszkélkedhetünk.

Természetesen Blaze idei nyaralásán sem fért a bőrébe, és ellátogatott a szicíliai Torrisi pörkölőbe.

Egész évben elég sokat foglalkoztunk a vízzel, amelynek fontosságát folyamatosan sulykoljuk olvasóinknak.

Augusztusban egy fergeteges "csapatépítésen" vettünk részt Szekszárdon, amin mindenki kiválóan érezte magát.

Szeptemberben megünnepeltük a Kávé Világnapját, és ellátogattunk az illyhez Triesztbe egy kis gyárlátogatásra.

Novemberben újból elindítottuk A Kávés Szakma Legjobbjai 2013 versenyünket, amire szép számmal neveztek a versenyzők, és minden eddiginél több szavazat érkezett.

Decemberben átadtuk a díjakat a nyerteseknek, egy kellemes hangulatú rendezvény keretében a Nonloso kávézóban.

Dióhéjban ennyi volt a visszatekintés, és el is érkeztünk a jelenbe, ahol éppen az utolsó karaktereket gépelem, amit szeretnék arra felhasználni, hogy megköszönjem a Kávékorzó Csapat nevében az egész éves figyelmet, és Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, Sikerekben Gazdag Új Évet kívánjak mindenkinek!