KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

Megszorongathatják a Nestlét

 
Megszorongathatják a Nestlét


Rövidesen komoly versenytársat kaphat a Nestlé a kávéiparban, vezető pozícióját ugyanis a világ második és harmadik számú kávécége egy frigyre révén döntené meg.

A Cadbury csokijairől, illetve az Oreo kekszeiről egyaránt híres Mondelez élelmiszeripari cég nemrégiben jelentette be, hogy egyesítené kávéipari egységét a német JAB Holdingéval. A tranzakcióval tulajdonképpen a világ második és harmadik számú kávéipari cége lépne frigyre, aminek köszönhetően együttesen nagyobb eséllyel vehetnék fel a versenyt a piacvezető Nestlével.
A három óriáscég igen jelentős súlyt képvisel a világ kávépiacán, ugyanis az értékesítés több mint 40 százaléka köthető hozzájuk. A Nestlé 23, míg az egyesülés révén létrejövő kávéóriás 16 százalékos piaci részesedéssel rendelkezhet.
 
A JAB Holding nem is olyan régóta tudhatja magáénak a Douwe Egberts kávéiról is híres D.E Master Blenderst, ugyanis közel egy éve vásárolták fel mintegy 7,5 milliárd euró fejében.
 
Az ügylet keretében az amerikai Mondelez 5 milliárd dollárnyi készpénzhez, illetve 49 százalékos részesedéshez jutna az új óriáscégben, amely a Jacobs Douwe Egberts nevet venné fel. A társaság árbevétele kezdetekben évi mintegy 7 milliárd dollárt tehet ki.
 
A Mondelez a befolyó összegből egyrészt 2 milliárd dolláros részvény visszavásárlási programját szeretné kibővíteni, valamint adósságállományát is szeretné lefaragni. Ráadásul az ügyletnek köszönhetően a társaság vezetése a legújabb tervek szerint 2018-ig már 15, hanem 16 százalékra szeretné növelni.

Forrás : investor.hu