KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

Új helyen, teljesen megújulva - Kávégépbolt Kecskemét

Kávégépbolt Kecskemét portálNem is olyan régen beszámoltunk arról, hogy a kecskeméti Kávégépbolt egy új üzletet nyitott sokak örömére Budapesten. Úgy látszik, hogy az élet nem állt meg náluk, mert nemrég a kecskeméti üzletüket költöztették egy sokkal színvonalasabb helyre (Kecskemét, Fecske utca 32). Ha már Kecskeméten jártam, gondoltam gyorsan be is ugrok egy villámlátogatásra.

Az épületet teljesen felújították kívül-belül, ami jóval nagyobb, mint az előző üzlet volt. Itt végre már egy térben van a bolt, és a bemutatóterem. A tulajdonost Bartók Attilát kérdeztem a költözéssel kapcsolatban.

Kávégépbolt Kecskemét pultMiért döntöttetek a költözés mellett?
Már nagyon időszerű volt, hogy ezt meglépjük, mert az előző helyet már kinőttük, nem bírta el a megnövekedett forgalmat, illetve ez az új hely sokkal kényelmesebb is, mert itt minden együtt van, üzlet, bemutatóterem, és szerviz. A régi helyen a bemutatóterem külön volt, és mindig át kellett sétálni, ha valaki meg akart nézni egy gépet. Most ez sokkal kényelmesebb.

Látom, hogy a La Nuova Era gépekből elég szép választékot tartasz?
Kávégépbolt Kecskemét bemutatóteremIgen, mióta megszereztük a képviseleti jogot, és elkezdtük a gépek bevezetését, eléggé megnőtt a kereslet irányukban, mivel a jó minőség mellé, kedvező árakat tudtunk kialakítani. Sokan már nem a használt gépekből válogatnak, hanem új gép vásárlása mellett döntenek, köszönhetően a barátságos árcédulának.

A polcok tele vannak a jól ismert Saeco, és Jura automata gépekkel. Ezek szerint ezt a szegmens megmaradt, és nem csak az új gépekre koncentráltok?
Kávégépbolt Kecskemét automata gépekPersze! Mindig is nagy választékot tartottunk ezekből a gépekből, mert nagyon keresettek a lakossági vásárlók körében. Egyrészt az áruk is a megfizethető régióban mozog, illetve ezek a kerámiakéses modellek már elég strapabíróak is, csendesebbek a régebbi típusoknál, és finom, krémes kávét tudnak készíteni. Azt külön kiemelném, hogy nálunk a garancia már 6 hónap, a használt gépekre, így bátran bevállalható otthonra, vagy irodákba. Ráadásul minden gépet, átnézve, és tesztelve adunk át a vásárlóknak.

Sokan keresnek benneteket javítással kapcsolatban is?
Igen, mert igyekszünk gyorsan, és jól orvosolni az esetleges problémákat. Mint láthatod, elég nagy alkatrészkészletet tartunk, így jelentősen lerövidül a javítás ideje. Ha pedig valami mégsem lenne raktáron, azt másnap már hozza is a futár.

Kávégépbolt Kecskemét szervizKávégépbolt Kecskemét alkatrészek


Látom, hogy kávéfronton is akad némi változás, és szélesítettétek a kínálatot.
Követnünk kell a piaci igényeket, és figyelembe kell vennünk, hogy mit keresnek a vásárlók. A már ismert Bariboo, és Pacificaffé kávék mellett, akár Omniát is lehet vásárolni. Mindent a vásárlókért.

Kávégépbolt Kecskemét kávéválasztékKávégépbolt Kecskemét kiegészítők


Milyen terveid vannak még, amit meg szeretnél valósítani az új helyen?
Először is még csinosítani kell a boltot, néhány kávészsák, és egyéb dekoráció igencsak ráférne, illetve tervben van egy új szervízszolgáltatás elindítása, ahol is gasztronómiai berendezések, és készülékek szervízelését vállalnánk.

A régi üzletet teljesen be is zárjátok?
Nem-nem. Arra is van már egy tervezetünk. Szeretnénk ott egy olyan helyiséget kialakítani, ahol kávés oktatásokat lehetne tartani. Többen kerestek már meg, hogy milyen jó lenne, ha ilyet is csinálnák itt helyben, és nem kellene a kecskemétieknek Budapestre utazni emiatt. Meghívnánk egy-egy prominens kávés szakembert, aki levezényelné ezeket a bemutatókat, tanfolyamokat.

Akkor úgy látom továbbra sem fogtok unatkozni. A tervek végrehajtásához sok sikert kívánok.

Kávégépbolt
Kecskemét, Fecske u. 32.
www.kavegepbolt.hu