Pacificaffe El Salvador kávékóstoló

Nyomtatás

Pacificaffe El Salvador szemeskávé teszt Pacamara egy hibrid Arabica fajta, amelyet az 1950-es évek végén a Salvadori Kávé Kutató Intézet (ISIC) fejlesztett ki a nagyméretű Maragogype és a Pacas fajtákból. A Pacamara azóta átterjedt más közép-amerikai és afrikai termőhelyekre is. Ami a Finca Los Planes-t farmot illeti, Sergio Ticas Reyes örökölte nagyapjától, Jos Onofre Ticas-tól. Eredetileg csak tipikus fajtákat ültettek, de 1996-ban a gazdaságot Bourbon és Pacamara fajtákkal újították meg. A feldolgozás nedves eljárással történik, melyhez a friss vizet természetes forrásból nyerik, valamint napon szárítják a gazdaság területén. A közepes méretű 170 hektárnyi farm 1800 m magasságban helyezkedik el. Ebből 70 hektárnyit, mintegy egynegyedét ültetik be kávéval, az egyensúlyt az állatállomány és az erdőgazdálkodás valamint gyümölcs termesztés teszi ki. A gazdálkodás nagyon hagyományos, árnyékolással, gyomirtással és trágyázással történik. Az ültetés sűrűsége átlagosan mintegy 3500 cserje hektáronként. A betakarítás során 60 valamint 7 embert tartósan foglakoztat gazdaságukban - tudtuk meg a forgalmazótól.

Tisztelt Olvasó!

Tesztünk óhatatlanul szubjektív, eredményeink függnek a rendelkezésünkre álló gépektől, és a tesztelők egyéni izlésétől,  mindazonáltal elég jól megközelítik azt a végeredményt, amit egy fogyasztó fog tapasztalni otthonában a hozzávetőleg hasonló képességű háztartási gépei birtokában. A kereskedelmi minőségű (tehát kiváló) gépeket használó kávézók hozzáértő személyzettel sokkal többet is kihozhatnak a kávékeverékekben rejlő ízekből, de hozzáértés és a minőség iránti elkötelezettég hiányában a mi eredményeinket is alulmúlhatják.

A Pacificaffé kávék hazai forgalmazójától, a Pacificaffé Kft-től kaptuk a lehetőséget a tesztelésre.

Pontozás:

Krém egységessége, tartóssága: 1-5 pont
Íz harmónia: 1-10 pont
Testesség: 1-5 pont
Ár/érték arány: 1-10 pont

A tesztelés szempontjairól bővebben itt olvashat!


Kávé típusa: Pacificaffe El Salvador

Pörkölés ideje: 2017.11.07, Lejárat ideje: , Csomagolás: 1kg-os szelepes, nitrogén védőgázas csomagolás
Ár: 7000.-Ft/kg, Forgalmazó adatai


Rocketeer:

Heti tesztkávénk csakúgy, mint az előző heti, El Salvadorból származik. Felbontva a szelepes zacskót meglehetősen kellemes látvány és illat fogad. A babok mérete és pörkölése nagyon egységes, az illat, ami a zacskóból árad, mennyei, csokoládéra és mogyoróra emlékeztet.
Ezek a jegyek már önmagukban sokat sejtetnek, és valóban, a kávé meglehetősen jól vizsgázott nálam! Elöljáróban annyit megjegyeznék, hogy a jó eredményhez meglehetősen finomra kellett őrölni a babokat, tárcsás vagy kúpos őrlő nélkül ne várjunk megfelelő eredményt. Dózis tekintetében ne fukarkodjunk, 18-20 g között érdemes próbálkozni. Szerencsére ezen felül nem igazán háklis a kávé, széles hőtartományban élvezhető, a lefolyás pedig a standardnál kicsivel gyorsabbtól a hosszabbig megfelelő eredményt hoz, bár a lassabb lefolyásnál tapasztaltam némi ízvesztést. Legkomplexebb formájában az ízspektrum kellően széles (SO-hoz mérten): finom, tejcsokis, mogyorós ízekkel nyit a kávé, amit egy mézes édesség erősít, finom fűszerességgel, majd megnyílik egy meggyes, konyakos meggyes gyümölcsösség. Az utóíze is édeskés, fűszeres, a testessége jó. Alapvetően én egy kicsivel több újhullámosságot vártam (azaz némileg komplexebb gyümölcsösséget, savasságot), de így is remek italt kapunk eszpresszóként. Az ital krémje arabikához mérten jó, mintázódik is, és kitart a fogyasztás végéig. Koffeintartalmát alacsonynak éreztem. Tejben semmi kiugrót nem mutat a kávé, elhalványodik a karaktere, így javasolnám, hogy egy dupla eszpresszó legyen a tejes italok alapja. Kellemes desszertkávéként ajánlanám mostani tesztalanyunkat, melyet egyaránt kedvelhetnek a régi vonal és az újhullám kedvelői is.

Kávégép: Rocket Giotto Premium Plus (fejhőmérő) / Kávéőrlő: Fiorenzato F64
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 8,5 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 9 / Összpontszám: 25,5

 

Zoknee:

A decemberi első tesztkávé is egy hazai pörköldéből érkezett, egy visszazárható, szelepes zacskóban. Maga a zacskó teljesen ki volt dudorodva, fel volt puffadva, mintha rögtön a pörkölés után lett volna csomagolva, de erről nem volt rajta információ. Kibontás után nagyon kellemes kávé illat töltötte be a helyiséget, rég éreztem ilyet. Szép egészséges, közepesen világos, nagyméretű szemeket kaptam, amiből rögtön 20 gramm körül próbáltam az első duplát. Egy két próbálkozás után kiderült, hogy a szokásos közép álláshoz képest lényegesen finomabbra kell ezt a mintát őrölni. Az első kóstolás után is már egy elég komplex íz-élmény bontakozott ki. Nagyon kellemes aszalt gyümölcsös, szilvás ízjegyeket kaptam. Ezt egészítette ki a nugátos-mogyorós ízvilág, és egy kis édeskés utóíz még a nugát mellé. A savassága nagyon kiegyensúlyozott, nincs benne jelen a tolakodó citrusosság. Én közepesen testes kávénak éreztem. Lefolyását tekintve rövidebbre fogva kaptam a legjobb eredményt, 20-23mp között. Arabica létére szép cremát kaptam, ami mintázódásra közepesen volt hajlamos. A hőmérsékletre kevésbé volt érzékeny a kávé, nekem 91°C körül hozta a legjobb ízeket és a legszebb cremát. Ízjegyeit tejes italban is megtartja, így aki szereti bátran elkészítheti kapucsínónak is.
Mivel egy barátságos, kiegyensúlyozott savasságú kávét ismertem meg benne, ezért a világos pörköléssel még csak most ismerkedőknek is nyugodtan ajánlom.

Kávégép: Gaggia Classic / Kávéőrlő: Compak K6
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 8 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 8 / Összpontszám: 24

 

Szabiakos:

A heti tesztmintánk a Pacificaffétól érkezett. A babok nagyon szépen egyenletesen voltak pörkölve. A közepestől valamivel világosabbra sikerült a pörkölés. A védőgázas csomagolás remekül működik, mert első két nap még túl frissnek is éreztem a kávét, pedig több mint egy hónaposan érkezett, így pár napra félre is tettem pihenni. Az őrlőt meglehetősen finom irányba kellett tekerni, hőfok tekintetében pedig nem volt olyan érzékeny a minta, azonban az alacsonyabb hőtartományban volt a legoptimálisabb. A legjobb eredményt 25-30 mp. körüli lefolyással tudtam elérni. Világosabb pörkölésű arabikához képest a crema mennyisége meglepő, hajlamos a mintázódásra. A testessége is szerintem kiváló. Azonban az ízjegyek meglehetősen egyszerűek. Csokoládés mogyorós alapon visszafogottan aszalt szilvás, meggyes, közepes melaszos édességgel. Én egy picit több gyümölcsös, florális ízt vártam volna, valamivel, komplexebb savassággal. Tejben nem mutatott többet, a csokis-mogyis ízek kerültek előtérbe, kellemes volt, de én inkább eszpresszóként fogyasztottam.

Kávégép: Gaggia Baby Full Tuning / Kávéőrlő: SM97+ZM kés
Pontszám: Krém: 5 / Íz, harmónia: 7 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 8 / Összpontszám: 24

 

Lorien:

Közepes vagy inkább egy árnyalattal világosabb, egységes pörkölésű, szép, egészséges kávészemek alkotják a mintát. Meglehetősen finom őrlést kíván, hőmérséklet tekintetében azonban nem válogatós, nagy teret ad a kísérletezésre: nekem a joker arabika hőfoktól 1.5-2 fokkal hűvösebben vált be a legjobban. Az első napokban kissé furán viselkedett, érezni lehetett rajta, hogy jó az alapanyag, de nehezen tudtam bővebb vallomásra bírni. Mint kiderült, ez már a nitrogénes védőgázas csomagolásban érkezett, úgy tűnik, hogy néhány nap “szellőzés” szükséges, és jót is tesz neki. Lefolyása szép, egyenletes, a krémje pedig egyenesen a műfaj határait feszegeti, annyira bőven mérte, hogy még egy rövid cukorpróbát is megállt. Eddig nem sok ilyennel találkoztam. Ízek tekintetében nehezen igazodtam ki, leginkább azért, mert nem találtam egy olyan állapotot, amikor minden jót egyben megkaptam volna, szinte minden csapolásnál mást és mást kaptam, igaz, mindegyik valamilyen jóságról szólt. Igazi ezerarcú kávé. Erős gyümölcsös lökettel indít, jellemzően a szilva a legerősebb karaktere, ami néha meggybe fordul át. Mogyoró, csokoládé, mézes-nektáros jegyek kísérik, és a háttérben felsejlik egy kis ánizsos, köményes fűszeresség is, és a korty végét nagyon erőteljes grépfrútos vonal zárja. Tejes italban szintén tetszett, de nekem magában, eszpresszónak volt az igazi.

Kávégép: La Cimbali Domus Classic / Kávéőrlő: Mazzer Mini
Pontszám: Krém: 4,5 / Íz, harmónia: 7,5 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 8 / Összpontszám: 24

 

Weinmaker:

A minta nitrogénes, szelepes csomagolásban érkezett. A közepesnél egy leheletnyivel világosabb, teljesen egységes pörkölésű, szép, egészséges kávébabokkal. Bontáskor az illata nagyon kellemes, jó beleszippantani, érződik, hogy nagyon friss, pedig közel egy hónapos pörkölésű. Ez meg is viccelt, mert vagy két napig kellett pihentetni, hogy vallatóra tudjam fogni. Az őrlőt az átlagostól finomabbra kellett tekernem, és hőfok tekintetében is inkább az alacsonyabb régióban tetszett, bár elég toleráns kávé volt. A krém mennyisége bőséges, mintázódásra hajlamos, állaga és olajossága is nagyon jó. A cukrot süppedősen nyeli el és kitart a fogyasztás végéig. Ízében a csokoládés, mogyorós vonalat szépen egészíti ki a szilvás, meggyes gyümölcsös aromák egy pici fűszerességgel a háttérben. Elég jó a kávé természetes édessége, amely leginkább mézes, nektáros formában jelenik meg. Testessége jó, utóíze kellemes. Koffeintartalmát nem éreztem magasnak, simán késő délután is legurítottam egyet belőle. Leginkább eszpresszónak fogyasztottam, mert bár tejben is hozta a kötelezőt, de úgy nekem kevésbé volt karakteres. Összességében egy nagyon kellemes kávét ismertem meg, amit szerintem bátran kipróbálhatnak a hagyományos stílus kedvelői is.

Kávégép: Gaggia Classic PID / Kávéőrlő: Catler CG8030 / Víz: BWT Water&More Bestmax
Pontszám: Krém: 4,5 / Íz, harmónia: 8 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 9 / Összpontszám: 25,5

 

Név Krém Íz Test Ár Össz:
Rocketeer 4 8,5 4 9 25,5
Zoknee 4 8 4 8 24
Szabiakos 5 7 4 8 24
Lorien 4,5 7,5 4 8 24
Weinmaker 4,5 8 4 9 25,5

Pacificaffe El Salvador teszt kávébabokPacificaffe El Salvador teszt kifolyásPacificaffe El Salvador teszt csapolás
Pacificaffe El Salvador teszt krémPacificaffe El Salvador teszt cukorPacificaffe El Salvador teszt risztretto

Összegzés: A szokásos, igényes szelepes csomagolásban érkezett a Pacificaffé El Salvador mintája. A nitrogénes védőgázzal töltött tasakban szépen megőrizte a frissességét a kávé, annak ellenére is, hogy közel egy hónapos pörkölés érkezett a tesztre. A babok a közepesnél egy picit világosabbra voltak pörkölve, szépen egységesen, töredezett vagy hibás szem nem fordult elő. A legjobb eredmény érdekében az átlagosnál finomabb őrlési beállítás szükséges, míg hőfok tekintetében átlagos, vagy inkább az az alatti tartományban érdemes keresgélni. Érdemes kísérletezni, mivel eléggé felhasználóbarát kávé és nehéz elrontani. A lefolyás szép, a krém mennyisége bőséges, állaga, olajossága jó, mintázódásra hajlamos. A cukrot szépen, süppedősen nyeli el és simán kitart a fogyasztás végéig. Ízében a csokoládés, mogyorós alapot szépen egészíti ki a gyümölcsösség, amely leginkább szilvás, meggyes jegyekben fedezhető fel, kiegészülve a mézes-nektáros édességgel és egy csipet fűszerességgel. A hőfok variálásával módosíthatunk az összképen, hogy mit szeretnénk kihangsúlyozni. Testessége jó, utóíze kellemes. Leginkább eszpresszónak ajánljuk, de megállja a helyét tejes italok alapjaként is.

 

Jellemzők
Pörkölés: közepesnél világosabb pörkölésű
Összetétel: 100% arabika
Ajánlott kávékészítési eszköz
Karos gép:
Automata:
Filter:
Ajánlott kávéital
Risztrettó:
Eszpresszó:
Tejes ital:

A teszthez használt kávégépet a Pasco Kft. biztosította. A legfinomabb kávé elkészítéséhez a BWT vízszűrő megoldásait ajánljuk.

 kávékorzó kávészaküzletA termék megvásárolható webáruházunkban!

Ha kóstolta már ezt a kávét pontozza le Ön is a mi pontozási rendszerünk alapján, illetve írja le véleményét!
A tesztel kapcsolatos véleményét elmondhatja fórumunkban. Kattintson ide!