KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

Kávézókörkép: az újhullám elérte a Balaton északi partját

A turisták napja - nemcsak a Balatonnál - általában úgy kezdődik, hogy a szállodában jól megreggeliznek, aztán mennek felfedezni a világot, vagy ha van rá lehetőség, megrohamozzák a vízpartot. Enni persze napközben is kell, ezért vendéglátóhelyek miriádjai várják őket. A Balaton partján sokáig a hagyományos strandételeken és a magyar konyha megszokott fogásain kívül (ein Gulasch, bitte) nem nagyon volt mivel csillapítani az éhségüket a vakációzó tömegeknek, de ez az elmúlt tíz évben változóban van. Ahogyan a fővárosban, úgy vidéken is fejlődésnek indult a gasztronómia, ami nemcsak az éttermek kínálatán látszik meg, sorra jelennek meg a cukrászdák és a pékségek, amik elszakadnak a biztos, nosztalgikus és nem feltétlenül minőségi vonaltól, és ugyan sokak számára tájidegennek tűnhet, de megjelentek az újhullámos kávézók.

Ezek azok a helyek, ahol nincsenek a nagy kávézóláncokra jellemző kávéköltemények (költemények idézőjelben), de vannak helyette világosabb pörkölésű kávék, amelyek vagy saját pörkölésűek vagy valamelyik magyarországi mikropörkölőből származnak, ahol az eszpresszógéppel készült italok mellett vannak filteres és csepegtetett kávék is, és ahol nem alap, hogy a kávéhoz cukor jár,

mert akkor, hogy érezné az ember a kicsit savas, gyümölcsös ízeket?

Lehet ezekre úgy tekinteni, mint valami belvárosi, úri huncutság, de az igény megjelent, és a Balaton mindkét partján sorra nyílnak az ilyen kávézók. Ezek persze valamelyest próbálnak alkalmazkodni ahhoz, hogy az ideérkezők mit várnak el egy balatoni helytől, szinte egyetlen olyan kávézóban se jártunk, ahol ne lenne komolyabb borkínálat, illetve ne lehetne rövidezni vagy sörözni.

Rusty Coffee Box, Balatonakarattya

Hogy egy rozsdás dizájnkonténerrel kell-e megidézni a fővárosi speciality kávézók hangulatát, arról lehet vitatkozni, de a Rusty egyike azoknak a helyeknek, amik azért a maguk módján próbálják figyelembe venni a helyi sajátosságokat. Ezért is van, hogy itt nemcsak kávét szolgálnak fel, amikor mi ott voltunk, egy csapat éppen rövidezett, hogy megünnepeljék, letudták a felét a Balatonkörnek, majd egy kisfiú egyensúlyozott ki a családjához két nagy pohár limonádéval. Mi azért maradjunk a kávénál. Lehet választani, hogy miből kérünk: van vendégkávé és a ház kávéja (Racer Beans), és a pulton egy plaketten minden fontos információ szerepel, például, milyen a fajtája, az ízvilága, milyen feldolgozási módszerrel készült, és honnan származik a nyers kávé. Mint megtudtuk, nagyjából kéthetente cserélik a kávékínálatot. A Rustynál gondoltak azokra is, akik nem fogyasztanak bizonyos táplálékokat, ezért vannak vegán és gluténmentes édességek is, az sajnos üzleti titok, hogy honnan.

balaton eszaki2 rusty

Nyitva tartás: hétfőn zárva, keddtől péntekig 9-18 óra, szombaton és vasárnap 9-20 óra

Szolgáltatások: wifi és mosdó van, alkoholos italokat is felszolgálnak, kártyával is lehet fizetni

Árak: espresso - 600 Ft, cappuccino - 750 Ft, flat white - 900 Ft, ásványvíz (0,25 l) - 500 Ft, péksütemény - 350-650 Ft, sütemény - 650-950 Ft, alternatív tej - 150 Ft

Cím: Balatonakarattya, Kisfaludy sétány 23.

Egyéb lehetőségek: Az nagyon nincs, aki eljut eddig, érje be a csodálatos panorámával, aztán menjen tovább autóval vagy vonattal, illetve busszal. Szerencsére van merre menni, mutatjuk.

Bab Kávézó, Balatonalmádi

Az északi part egyik legnagyobb városának egyik legjobb kávézója a busz- és a vasútállomástól is csak pár perc séta. Szemben a tó helyett egy strandkellékeket árusító trafik van, ami nem nagyon árulkodik arról, hogy pár méterre egy olyan kávézót találunk majd, ami helyben, saját gépen pörköli a kávét. És igen, tényleg használják, láttuk a pörköléskor keletkező pernyét. A háromféle saját kávéból vásárolni is lehet 250, 500, 1000 forintos kiszerelésben, és természetesen mindegyik szemes, mert tessék csak otthon őrölni, úgy lesz a legfinomabb a kávé. Itt is lehet választani alternatív kávék közül: van french press, V60, chemex és aeropress is. A Babban ügyelnek arra, hogy tényleg jó ízű legyen a kávéjuk, amikor ugyanis vizet kértünk, figyelmeztettek, hogy ez bizony magnéziummal dúsított, tisztított víz. Ahogyan a legtöbb helyen, itt is van szendvics és sütemény, de amivel nem találkoztunk máshol, az a gofri, illetve svédasztalos reggeli 2190 forintért.

balaton eszaki3 bab

Nyitva tartás: hétfőtől péntekig, illetve vasárnap: 7-20 óra, illetve szombaton 7-21 óra

Szolgáltatások: van wifi, a kód több helyen is ki van írva, illetve észak-balatoni kávézók legjobban felszerelt mosdója is itt található, kártyával is lehet fizetni, kiszolgálás a pultnál

Árak: espresso - 490 Ft, cappuccino - 690 Ft, flat white - 750 Ft, ásványvíz (0,25 l) - 650 Ft, szendvics - 950 Ft, sütemény - 790-950 Ft

Cím: Balatonalmádi, Baross Gábor út 5-7.

Egyéb lehetőségek: A specialty vonalon maradva ott van a Veganeeta Home, ami egyszerre étterem, sütiző és reggeliző, és ahol újhullámos kávékat szolgálnak fel. A kávékat az Umami Roastery, azaz Hegedűs László szállítja, és van világos és sötét pörkölés is, mert azért főként utóbbira van igény itthon. És vannak különlegesebb kávék is, például meggyes vagy citrusos ízesítéssel, meg babyccino, ami ugye nem tartalmaz kávét, és kifejezetten gyerekeknek készült ital. A veganeeta Home-nál cascarát is lehet kóstolni, ami a kávémagot körülvevő gyümölcshúsból készült ital. Az internetes értékelések alapján még el lehet látogatni a Lounge Coffee and Wine-ba, illetve a Nagyi Kamrájába.

Pazar Coffee Company, Balatonfüred

Ez tényleg pazar, egyértelműen itt ittuk a legjobb újhullámos kávét az északi parton. De nem kell megijedni, ők is tudják, hogy sokan vannak, akiket ki lehet üldözni a világból a világos pörkölésű kávékkal, és hogy a magyarok többsége az olaszos és a bécsi vonalat szereti. Ezért a választható kávék közül az egyik mindig sötétebb pörkölésű, és természetesen megkérdezik, hogy a kedves vendég melyiket preferálja. Általában egyébként havonta cserélik a kínálatot, amikor mi ott voltunk a kínálatban szereplő egyik kávé például csak két napja került fel a menüre. A felhozatal ugyanaz, amit a specialty kávézóktól megszoktunk, az alternatív kávék közül van cold brew és V60-nal készített ital is, és ami nagy piros pont, az a tonikos kávé, ami pár éve lett trendi, és a nyári melegben tényleg ez a legjobb ital. Jó pont volt az is, hogy helyben készítik a narancslevet is, és hogy latte-ból lehet kicsit és nagyot kérni. Az Esterházy strand bejáratától ugyan pár percet kell sétálni, de így is majdnem telt ház volt, a teraszra már nem is tudunk kiülni.

balaton eszaki4 pazar

Nyitva tartás: hétfőtől vasárnapig 8-18 óra

Szolgáltatások: van mosdó és wifi, utóbbihoz a belépéshez szükséges adatok a menün is fel vannak tüntetve, viszont sajnos csak készpénzzel lehet fizetni

Árak: espresso - 550 Ft, cappuccino - 650 Ft, flat white - 900 Ft, ásványvíz (0,33 l) - 350 Ft, szendvics -700-800 Ft, sütemény - 800 Ft

Cím: Balatonfüred, Aranyhíd sétány 6.

Egyéb lehetőségek: A városnak nem ez az egyetlen újhullámos kávézója, a Tagore sétányon, az egymást mellett sorakozó strandéttermek közé beékelődve található a Kolibri Kávézó, ami mellett mi is elmentünk, és úgy tűnik, egyelőre nem sokan fedezték fel. Nemrég nyílt a Waczak Kávézó, ahol a One Eleven kávéjából készítik az italokat, egy reggelire, vagy akár borozni ide is érdemes betérni. A kávé nagyon finom, de kicsit felhúztuk a szemöldökünket, hogy az étlapon nem szerepelt vegetáriánus étel. Szerencsére a szendvicsek frissen készülnek, itt pár perc alatt összedobtak nekünk egy finom vegabagettet. Oké, a kávénkat sem rizstejjel kaptuk meg, ahogyan kértük, de maguk vették észre a hibát és elnézést is kértek. Talán szőrszálhasogatás, de egy picit a zene is hangos volt, ami betudható annak, hogy turistás helyen van, és próbálják becsalogatni a másnapos közönséget délelőtt 11-kor.

Bármilyen értékelést nézünk, előkelő helyen szerepelt a Karolina Kávéház és Koktélbár, ami a bécsi kávéházas és a francia cukrászdás hangulatot hozza, csak éppen némi vitorlás életérzéssel, mintha egy Helly Hansen reklámba csöppentünk volna, és egy idő után már nem számoltuk az egy négyzetméterre eső designertáskák mennyiségét. Ez az a hely, ahol nagyon korrektül meg lehet reggelizni, a személyzet azonnal ugrik, a kiszolgálásra nem lehet panasz. Igaz, vannak túlárazott tételek, például egy negyed csészényi granoláért elkérni 1790 forintot kicsit sok. A kávé pedig nem lóg ki a sorból sem a jó, sem a rossz irányban. Amikor közelítettünk a Karolina felé, nem gondoltuk volna, de nekik is van saját kávéjuk, amit a honlapjuk szerint hetente frissen pörkölnek.

Kotyogós Kávéterasz, Tihany

A Tihanyi Bencés Apátság közvetlen közelében számtalan helyre be lehet ülni, de ha valaki kerülné a turisták tömegét, akkor menjen le a Belső-tóhoz, nem egy nagy séta. Itt van a Kotyogós Kávéterasz is, ami egyike azon helyeknek a Balatonnál, amik egész évben nyitva vannak. A külső, füves részen a nyári melegben remekül lehet henyélni, ha éppen nem takarják el a Levendula Fesztivál sátrai a kilátást, pedig a panoráma elég Instragram-kompatibilis. A paszteles, szürkés, kicsit retro, kicsit modern belső térben pedig minden van, még levendulás szuveníreket is lehet vásárolni. Már nem is emlékszünk, hogy mikor kezdődött a nagy balatoni levendula láz, ki volt a patient zero, és az egy dolog, hogy van levendulafagyi vagy levendulás limonádé, de a Kotyogósban például levendulás jeges lattét is lehet inni 950 forintért. Akit eddig nem kapott el a láz, vagy unortodoxnak tart bármilyen sziruppal megbolondított kávés italt, annak nyilván nem ez lesz a kedvence. Mi persze megkóstoltuk, a forró nyári melegben úgyis könnyebben szakít az ember az elveivel, és egy próbát mindenképpen érdemes tenni vele, kitűnően hűsít. Az ételek közül a saját szendvicsüket próbáltuk ki, ami egy olívás ciabatta megpakolva feketeerdő sonkával, rukkolával, aszalt paradicsommal és krémsajjtal. Pozitív meglepetés volt, hogy a 890 forintos árba még belefér egy kicsi bébispenótos-paradicsomos saláta.

balaton eszaki5 kotyogos

Nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig, illetve vasárnap 8-19, pénteken és szombaton 8-20 óra

Szolgáltatások: van wifi és mosdó is, utóbbi a nem fizető vendégeknek 150 forintba kerül

Árak: espresso - 490 Ft, cappuccino - 550 Ft, flat white - 950 Ft, ásványvíz (0,25 l) - 650 Ft, szendvics - 890 Ft, reggeli 580 Ft-1250 Ft

Cím: 8237, Tihany, Aranyház utca 5.

Egyéb lehetőségek: Az apátság közvetlen közelében található az Apátsági Rege Cukrászda panorámás terasszal. Itt azért tudnak tömegjelenetek lenni, de plusz pont, hogy haladnak a korral, a közönségkedvenc kávéitalok (helló latte, helló cappuccinó) mellett lehet kapni cortadót, flat white-ot és filterkávé jégen-t. Minden helyre mi sem tudtunk benézni, de a különböző oldalakon elég jó értékeléseket kapott a Móló Café és Bár, illetve az Örökké tavasz tea- és kávéház is. A kínálat alapján az újhullámosoknak inkább az utóbbit ajánljuk.

Tizen1, Veszprém

Az eredeti Tizen1 2018-ban bezárt, hogy pár hónappal később egy új, de kisebb helyen nyisson meg 7-8 perc sétára a Várkaputól. A kávézó, amihez egy sor lépcsőn lehet feljutni, kellemesen eldugott, és valóban apró, nagyjából két vendég fér el benne, de nemrég megnyithatták a terasz részt, így nem kell sétálva meginni a kávét, bár az italt papírpohárban kaptuk, ami azért nem annyira meglepő, a stáb eleve elvivős és nem beülős helynek szánta. A kávét a budafoki 42 Coffee mikropörkölő üzemből hozzák, innen származik saját blendjük (50% brazil, 25 % El Salvador-i, 25% etióp) is, amiből a helyszínen vásárolni is lehet. A pult nagy részét egy La Marzocco gép foglalja el, de lehet kérni aeropresses kávét is. Az italokat gyorsan megkaptuk, és hozzák a szokásos újhullámos színvonalat. Ha pedig ezeket tehéntejjel isszuk, az pont annyit vesz el a savasságukból, hogy az ital kellemesen semleges legyen azoknak is, akik még csak barátkoznak ezzel az ízvilággal. Ha tippelhetünk, a tejet a környékről szerezhetik be, ugyanis egy kicsit karakteresebb volt az íze a boltinál. Ha valaki itt szeretne megreggelizni, akkor van sajttorta és panini is, illetve granola 590 forintért, a falon lévő kártyákból pedig arra következtettünk, hogy hűségpontokat is lehet kapni, bár ezt az egyszeri átutazó nem tudja kihasználni.

balaton eszaki6 tizen1

Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-18 óráig, szombaton és vasárnap 9-18 óráig

Szolgáltatások: nincs sem wifi, sem mosdó

Árak: espresso - 450 Ft, cappuccino - 520 Ft, flat white - 720 Ft, ásványvíz (0,33 l) - 350 Ft, szendvics - 950 Ft, sütemény - 690 Ft, alternatív tej - 100 Ft

Cím: 8200 Veszprém, Kossuth Lajos utca 6.

Egyéb lehetőségek: Ha valaki Veszprémben jár, mindenképpen fel kell keresnie Fricska lakáséttermet étteremlakást. Egyrészt nagyon jó helyen van, a vár tövében, patakparton nagyon hangulatos, másrészt nagyon jó konyhát visznek. A menü szerint a kávéjukat a budapesti Blue Bird Roasteryben pörkölik, és a szokásos kínálat mellett van saját italuk is, ez a Fricskávé. Az 590 forintos kávé alapját sűrített tej adja, amire espressót főznek, a tetejére pedig kis tejhab kerül, így azoknak ajánljuk, akik szeretik, ha egy kávé édes, sőt, nagyon édes.

Amennyiben valaki nem ragaszkodik a menő, dizájnos és/vagy specialty vonalhoz, viszont szereti, ha valamilyen kisállat van a közelében, akkor ajánljuk a Kultúrmacska Kávézót, ami az autóbusz-állomástól pár percnyi sétára van. A környék, vagyis a kertvárosi utcák ne tévesszenek meg senkit, az egyik ház garázsszintjén ott lesz a kávézó hat macskával. Sajnos 8 év alatti gyereknek ide tilos a belépés a kávézóban lakó állatok miatt. És egyéb korlátozások is vannak, például le kell venni a cipőt vagy műanyag cipővédőt kell felhúzni, nem szabad vakuval fotózni, és így tovább. Ami a kávékínálatot illeti, főleg ízesített tejes italokból van nagyobb választék, de legalább vannak szálas teák és alkoholmentes koktélok is.

Forrás: Pálúr Krisztina / Index