A Caffè Tommaseo a legrégebbi kávézó, amely még mindig működik Trieszt városában. Az 1830-ban nyílt kávézó a trieszti irredentista mozgalom egyik központja volt, és ma is trieszti kereskedők, művészek és értelmiségiek találkozóhelye. A kávézó a Niccolò Tommaseo téren található, az úgynevezett új város (Borgo Teresiano) vízpartján. Nevét a padovai tulajdonostól, Tommaso Marcato-tól kapta, de később a dalmát nyelvész, író és hazafi tiszteletére Tommaseo névre keresztelték. 1848-ban a kávéház a nemzeti mozgalom központja lett, innen indult az olasz szabadság iránti lelkesedés lángja. 1830-ban Paduan Tomaso Marcato megnyitotta a Caffè Tomaso-t az épület földszintjén. Marcato kávézóját Michael Thonet által készített székekkel és belga fali tükrökkel díszítette; a freskói díszítést Giuseppe Gatterivel (1799-1878) készítette. A kávézó hamarosan kereskedők, művészek és más értelmiségiek kedvelt találkozóhelyévé vált. Elsőként mutatta be Triesztben a fagylalt készítés hagyományát. 1844-ben bevezették a gázvilágítást is, amely akkoriban a technológia élvonalának számított. 1882-ben Ferenc József császár Trieszti látogatást tervezett a Habsburg-fennhatóság 500. évfordulójának megünneplése keretében. Bár a város elnyerte a „leghűségesebb város” megtisztelő címét, mert nem vett részt az 1840-es évek forradalmaiban, a város ennek ellenére melegágya volt az olasz irredentistáknak. Guglielmo Oberdan merényletet tervezett a császár ellen, a trieszti irredentista mozgalom csúcsán. Oberdan-t az osztrák bíróság letartóztatta és akasztásra ítélte majd kivégezték. A kávézó nevét, félve az osztrák-magyar hatóságok reakciójától Caffè Tommaso-ra változtatták. Csak akkor, amikor az első olasz csapatok 1918. november 3-án Trieszt Audace mólójánál partraszálltak, és egyesítették a várost Olaszországgal, újra Caffè Tommaseo-nak nevezték el. 1954. április 7-én az épületet hivatalosan történelmi és művészeti műemlékké nyilvánították. 1984-1986-ban az épületet a Generali biztosítótársaság, míg 1997-ben a kávéház új tulajdonosa a belső helyiségeket teljesen felújította és a bécsi kávézó eredeti hagyományainak megfelelően rendezte be. Az eredeti belső dekoráció nagyrészt ma is látható - tudtuk meg a forgalmazótól.
Tisztelt Olvasó!
Tesztünk óhatatlanul szubjektív, eredményeink függnek a rendelkezésünkre álló gépektől, és a tesztelők egyéni izlésétől, mindazonáltal elég jól megközelítik azt a végeredményt, amit egy fogyasztó fog tapasztalni otthonában a hozzávetőleg hasonló képességű háztartási gépei birtokában. A kereskedelmi minőségű (tehát kiváló) gépeket használó kávézók hozzáértő személyzettel sokkal többet is kihozhatnak a kávékeverékekben rejlő ízekből, de hozzáértés és a minőség iránti elkötelezettég hiányában a mi eredményeinket is alulmúlhatják.
Pontozás:
Krém egységessége, tartóssága: 1-5 pontÍz harmónia: 1-10 pont
Testesség: 1-5 pont
Ár/érték arány: 1-10 pont
A tesztelés szempontjairól bővebben itt olvashat!
Kávé típusa: Pacificaffe De Tommaso
Pörkölés ideje: 2020.09.21, Lejárat ideje: , Csomagolás: 250g-os szelepes csomagolás
Ár: 9.000.-Ft/kg, Forgalmazó adatai
Rocketeer:
Aktuális tesztkávénk igényes, simítózáras/szelepes zacskóban érkezett, a nevén kívül viszont a kávéról semmi egyéb információt nem találtam a csomagoláson. Megnyomva a zacskót kellemes, sült kenyérhéjas illatot éreztem, ez tipikusan világosabb pörkölésű arabikák jellemzője. A kávét szemügyre véve ez be is igazolódott: a pörkölés egységes, nagyjából közepes, a babok mérete változó, robusztával nem találkoztam, töredezett és égett szemek egyáltalán nem jellemezték. A tesztelés kezdetén az anyag még meglehetősen keveset mutatott valódi formájából, ezt azonban nem lehet hibaként felróni (túl friss volt, valamint a nitrogéngázos zacskó igényelt egy kis szellőztetést/pihentetést). Amikor a legjobbat sikerült kihozni belőle, egy finom, de nem kiugró kávét kaptam eredményül. Az alap tejcsokis, mogyorós/diós, majd nem túl markánsan, de egy málnás/szamócás ízjegypáros is felsejlik, amiben megcsillan a kávé édessége, lecsengése enyhén citrusos, grépfrútos. Utóíze nem tart túl sokáig, enyhén kakaós. Testességét és savasságát közepesnek éreztem. A kávé krémje nem volt túl masszív, de mintázódott, és kellően olajos volt. A jó eredményhez viszonylag magas, 19-20 g-os dózis kellett (dupla esetén), 30-35 másodperces lefolyási idő, közepes vagy magasabb hőfok és eszpresszó/risztrettó közötti italmennyiség. A kávé furcsamód fordítva viselkedett, mint a legtöbb hasonló anyag: egy idő elteltével egyre jobbakat tudtam csapolni belőle. Tejben is hozta az elvárhatót: lágy, tejcsokis karaktert mutatott cappuccinoként. Összességében egy finom, de nem kiugró desszertkávét ismertem meg a tesztalanyban, ajánlom mindenkinek.
Kávégép: Rocket Giotto Premium Plus (fejhőmérő) / Kávéőrlő: Fiorenzato F64
Pontszám: Krém: 3,5 / Íz, harmónia: 8 / Testesség: 3,5 / Ár-érték arány: 9 / Összpontszám: 24
SicTransit:
A Pacificaffétól érkezett következő tesztalanyunk, az esztergomi pörkölőtől megszokott teljesen műanyag, szelepes, visszazárható csomagolásba ezúttal új kávéjuk került: De Tommaso. A csomagolásról sok hasznos infó nem derül ki (csak a pörkölés dátuma következtethető vissza), a névadás alapján valami blend lehet, nézzük mit mutat! Szerencsére 100% arabica fajták alkotják, a kávészemek épek, töröttet nem láttam közöttük, egységesen közepes méretű szemekből áll, a pörkölés szintje világos-közepes: 8-9/16. Jól megkülönböztethetően legalább két kávéból állították össze a blendet, az egyik fajta közepén még van “hártya”, a másikból már kiégett a pörkölés során, de az összkép alapján harmonikus, közel egységes színűek a szemek, néhányon látni csak égett felületet. A kávé az őrlő joker állásán tesztelve jól működött, nem kellett jelentősebb mértékű állítás semelyik irányba. A kávé csapoláskor szépen indult meg, a csészében megfelelő mennyiségű crema, frissen mintázódásra is hajlamos. Az elkészült kávét kóstolva egy meglehetősen harmonikus kép rajzolódik ki: Nem túlzó, de izgalmas, “közérthető” citrusos savak, balanszos, csokoládés keserűség, melyet enyhe karamellás édessége zár kerek egésszé. Önmagában, feketén fogyasztva is kellemes ízvilágú, az alkotóknak véleményem szerint sikerült megalkotni azt a kávékeveréket, amit bátran el lehet készíteni bármelyik kávéfogyasztónak: az újhullámos élményeket keresők is értékelni tudják, ugyanakkor a klasszikus ízeket keresők sem fognak fanyalogni. Tejes italokban is nagyon jól működik, mert nincs átütően keserű íze, a fent leírt jegyek jól harmonizálnak a felgőzölt tej természetes édességével.
Kávégép: Rancilio Silvia PID / Kávéőrlő: Mahlkönig K30/Niche Zero
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 7 / Testesség: 4,5 / Ár-érték arány: 9,5 / Összpontszám: 25
Szabiakos:
Soron következő teszt mintánk a Pacificaffetól megszokott aromazáró, szelepes, védőgázas csomagolásban érkezett. A védőgáz miatt az első napokban még túl friss, nyers volt a kávé, ezért pár nap pihentetés után fogtam bele jobban a tesztelésbe. A pörkölés egységes a közepesnél valamivel világosabbnak mondható. A hőfokot átlagos arabika tartományba lőttem be, és a kosárba is a pörkölési szintnek megfelelő normál adag került. A darálót úgy állítottam be, hogy a lefolyási idő 30-35 másodperc körül legyen, a csapolást pár másodperces alacsony 1-2 báros előáztatással indítottam. A crema mennyisége és minősége a műfajt tekintve szerintem kiváló volt, szépen mintázódott a csészében. A kávé testessége a közepesnél valamivel jobb volt. Savassága nagyon kellemes citrusos, természetes édessége átlagon felüli volt. Az ízek nálam meglehetősen változatosak voltak, eleinte inkább a klasszikus ízeket éreztem, némi citrusokkal, majd a teszt időszak végére kerekedett leginkább ki a kávé. Ilyenkor a már említett citrusok mellett mint a grapefruit és a narancs, megjelent egy bogyós gyümölcsös, lágy csokoládés vonal teás lecsengéssel. Nekem leginkább rövidebb eszpresszóként ízlett. Kapucsínóként is kellemes volt, bár úgy a gyümölcsös-savas karakter csökkent. Az újhullámos kávék kedvelőinek szívesen ajánlom.
Kávégép: Gaggia Classic Full Tuning / Kávéőrlő: SM97+ZM kés
Pontszám: Krém: 4,5 / Íz, harmónia: 7,5 / Testesség: 3,5 / Ár-érték arány: 9 / Összpontszám: 24,5
Lorien:
A Pacificaffétól megszokott dizájnú és minőségű csomagolásban érkezett a Tommaso blend. A szemek épek, egységes, a közepes pörkölésűek, olajkiválásnak nyoma nem látszik. Nagyjából joker őrléssel jól boldogultam, a dupla szűrő 21 grammot gond nélkül befogad. Átlagos arabika hőtartományban érdemes csapolni. Lefolyása a tankönyvi keretek között tartható, szép egyenletes, és nem kell hozzá semmiféle trükközés, szinte elronthatatlan. Krémje hozza mind az elvárható mennyiséget, mind a minőséget, se többet, se kevesebbet. A cukorpróbát nem is érdemes elvégezni, annál is inkább, mert hozzáadni másképp nem szükséges, elég jó a természetes édessége. Ízvilága tejcsokoládés alapon nyugszik, némi kesudiós-mandulás jegyekkel spékelve, szolid pirosbogyós gyümölcsösséggel, virágos beütéssel. Utóíze hosszan tartó, kakaós, grépfrútos. Tejes italban kicsit eltűnt, inkább a rövidebb műfajokban érdemes próbálkozni vele. Talán azért is, mert nem vibrálóan savas, sem nem klasszikus jellegű, ugyanakkor mégsem unalmas, inkább szerethető a maga őszintén vállalt középutasságával. Ha az ára is jó lesz, sokak kedvence lehet.
Kávégép: La Cimbali Domus Classic / Kávéőrlő: Mazzer Mini
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 8 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 8,5 / Összpontszám: 24,5
Weinmaker:
A csomagolásról sok újat nem lehet elmondani, mert a már sokszor látott, igényes, szelepes, simítózáras zacskóban érkezett a Pacificaffe De Tommaso blendje. Nagyjából közepes, egyenletes pörkölésű szemek fogadtak a tasak kibontásakor. Az őrlőt úgy állítottam be, hogy normál lefolyást kapjak. A lefolyás nagyon szép, a krém mennyiségére nem lehet panasz, mintázódásra hajlamos, állaga és olajossága jó. A cukrot süppedősen nyeli el, és kitart a fogyasztás végéig. Ízében a tejcsokoládé képezi az alapot, ami kiegészül mandulás, mogyorós jegyekkel, bogyós gyümölcsökkel és citrusos aromákkal. A kávé természetes édessége nagyon jó, érdemes cukor nélkül is kipróbálni. Testessége jó, utóíze kellemes, kakaós, grépfrútos lecsengéssel. Savassága visszafogott. Nekem tejes italokban is ízlett, nem tűnt el a karaktere a tejben, hanem jól harmonizált vele. Ez egy olyan blend, amit mind az újhullámos kávék kedvelőinek, mind pedig a hagyományos stílust kedvelők számára egyaránt jó választás lehet. Nagyon jól sikerült eltalálni az arany középutat. Én leginkább eszpresszónak és kapucsínónak fogyasztottam, és bátran ajánlom mindenkinek kipróbálásra.
Kávégép: Gaggia Classic Full tuning/ Kávéőrlő: Mazzer Super Jolly+Fiorenzato F64 Evo kés/ Víz: BWT Water&More Bestmax
Pontszám: Krém: 4 / Íz, harmónia: 8 / Testesség: 4 / Ár-érték arány: 9 / Összpontszám: 25
Név | Krém | Íz | Test | Ár | Össz: |
Rocketeer | 3,5 | 8 | 3,5 | 9 | 24 |
SicTransit | 4 | 7 | 4,5 | 9,5 | 25 |
Szabiakos | 4,5 | 7,5 | 3,5 | 9 | 24,5 |
Lorien | 4 | 8 | 4 | 8,5 | 24,5 |
Weinmaker | 4 | 8 | 4 | 9 | 25 |
Összegzés:
A Pacificaffétól megszokott, elegáns, szelepes, simítózáras csomagolás. A kávébabok egészségesek, egyenletes, nagyjából közepes pörkölésűek. A legjobb eredmény érdekében az őrlőt úgy érdemes beállítani, hogy nagyjából tankönyvi, 25 másodperc körüli lefolyást kapjunk. Bontás után célszerű amúgy egy picit szellőztetni, mert a nitrogénes tartósítás miatt nagyon friss marad a kávé, és olyan nyers ízeket kapunk, amik a nagyon friss pörkölés jellemzői. Hőfok tekintetében az átlagos arabika tartományban érdemes próbálkozni. Nagyon könnyen elkészíthető, toleráns kávé, nem nagyon lehet elrontani, ezért bátran lehet vele kísérletezni. A lefolyás nagyon szép, a krém mennyisége jó, mintázódásra hajlamos, állagára és olajosságára sem lehet panasz. Ízek tekintetében: tejcsokoládés alapon, mandulás, mogyorós, diós ízjegyek egészülnek ki citrusos és piros bogyós gyümölcsökkel, visszafogott savasság mellet. A Kávé természetes édessége nagyon jó, utóíze kellemes, kakaós, grépfrútos. Eszpresszónak és tejes italok alapjaként is jó választás. Ajánljuk a hagyományos stílus kedvelőinek, akik új élményekre vágynak, de az újhullámos kávék rajongói sem fognak benne csalódni.






A teszthez használt kávégépet a Pasco Kft. biztosította. A legfinomabb kávé elkészítéséhez a BWT vízszűrő megoldásait ajánljuk.
Ha kóstolta már ezt a kávét pontozza le Ön is a mi pontozási rendszerünk alapján, illetve írja le véleményét!A tesztel kapcsolatos véleményét elmondhatja fórumunkban. Kattintson ide!