Gasztronómiai perverzió

Nyomtatás
sm's café kávézó és étteremAz SMS egyeseknek Short Message Systemet jelent, míg másoknak a Szado-Mazo Szex jut róla eszükbe. Most ez utóbbiak figyelmébe ajánljuk Budapest első, ilyen stílusban nyílt extrém éttermét és kávézóját, az SM'S Cafét.

Az atmoszféra

Az Astoriától pár percre lévő étterem meglepően üresen kong szombat este hatkor, vagyis érkezésünkkor. Lent átlagosnak mondható, igényes fekete asztalok fogadnak - hozzáillő székekkel -, de ennyiben ki is merülne az vendéglátóhelység visszafogottabbaknak fenntartott szekciója. Ugyanis a sarokban két nagy latexkanapé fog közre L alakban egy alacsony fekete asztalkát, közöttük pedig vasketrecben kiláncolt, bőrruhába öltöztette plüssmaci figyel.

Eggyel feljebb - ahol nem lehet élni a dohányzás káros szenvedélyével - már az összes bútor, asztal és ülőalkalmatosság a fent említett stílushoz alkalmazkodik: fekete anyaguk tükörként veri vissza a rá eső szórt fényt. Sőt nem egy eszköz - mint a falnál felállított ember nagyságú bőrfeszület - alkalmas a vendégek kikötözésére, így a gasztronómiai élvezeteken kívül egyéb játékokra is alkalmassá teszi a helyet. A falakon pedig művészi képek fokozzák a hangulatot az S/M és a fétis kedvelői számára.

Nézelődés után helyet foglaltunk az alsó szinten - mivel dohányos is volt közöttünk, valamint az egyre szaporodó vendégek első csoportja kisajátította a kanapékat. Az első, közösen felmerült gondolat az volt, hogy ez a hely kivételesen hangulatosabb lenne egy pincehelyiségben, de a csillogó fekete bőrből készült függönyök is képesek megteremteni a „külön világ hangulatát”, valamint a külvilágtól való elzárkózást.

sm's café belső tér

Étek és felszolgálás

A kellően extrém, latexruciba - és hozzá tartozó kiegészítőkbe - öltözött dekoratív pincérnő nem csak a felszolgálásban jeleskedett: két mondat után tökéletesen igazodott kissé bohókás stílusunkhoz, mégsem volt túlzottan bizalmaskodó, és csak annyi ideig „zavart”, amennyire szükséges volt. A rendelés időben megérkezett, és a kiürített tányérok és poharak sem hevertek sokáig asztalunkon.

A kikért capuchino és forró csoki nem tűnt jó választásnak: a kakaó nem nyújtott semmilyen különlegességet impozáns tálalásán kívül - inkább gyenge átlagba volt sorolható -, a capuchino meg egyenesen rossz volt. Nem ezt várjuk egy helytől, aminek a nevében a „cafe” is szerepel, elvégre ilyeneket sima éttermekben is lehet inni. De sajnos manapság divat minden második "csehó" elé odabiggyeszteni ezt a hangzatos, turistacsalogató, négybetűs szócskát minden vele elviekben járó teljesítmény nélkül.

A „restaurant” vonal ellenben kifejezetten erősen képviseltette magát. A tálalással itt sincs semmilyen probléma, sőt a fogásonkénti másfél ezres árral összevetve az összes alapanyag csúcsminősége képvisel - sehol egy mélyhűtött termék vagy konzerv alapanyag - és az adagokkal mennyisége is rendben van. A „csőben sült márványsajtos csirkemell, baconba tekerve” fűzszerezése kiváló, a hús pont elég ideig sült, csak a vegyesköretbe tartozó rizs tetejét nem kellett volna hagyni megkeményedni. A „cézár saláta csirkehússal” kritikáját pedig jól tükrözi az a tény, hogy a csapat hölgy tagja az utolsó falatig eltüntette, annak ellenére, hogy a fogás megérkezéskor megjegyezte, fogyókúrája miatt csak a felét hajlandó megenni.

Távozásunkkor már népes vendégsereg zaklatta a négyfősre duzzadt pincérgárdát, és összességében elégedetten, jóllakottan léptünk ki a budapesti éjszakába - bár maradhattunk volna a rendszerint este tízkor kezdődő extrém partik egyikén is.

Forrás: Hírextra