KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

Válságban a hazai kávépiacon?

Válságban a hazai kávépiacon?

A Valdo Café a világ kávétermelésének trendjét hasonlította össze saját hazai piacon szerzett tapasztalataival. Alapjában véve úgy tűnik, a világ kávétermelése folyamatosan nő, a hazai piac pedig követi azt, bár mindkettő enyhe gyengülést mutatott az elmúlt évben, és ezen a területen hatott illetve hat a gazdasági válság.
Egy évvel ezelőtt a hazai kávégépekkel foglalkozó cég enyhe, ügyfelenként mindössze 4-6%-os forgalomcsökkenést jelentett be, ami már akkor is elmaradt a várakozásoktól. Kaszás László a Valdo vezetője szerint az elmúlt egy évben továbbra is enyhe gyengülés figyelhető meg a piacon, ami elsősorban a vendéglátóhelyek forgalmának csökkenésével, valamint a munkaadók HR politikájának változásával magyarázható.

A lenti táblázatban az ICO (International Coffee Organisation) számadatai találhatóak az elmúlt öt évre visszamenőleg. A számok a világon termelt kávé mennyiségét mutatják, és 60 kilogrammos zsákokban számolnak. Tehát 2009-ben a világon összesen 7,422,780 kg kávét termeltek a 49 számon tartott termelő országban.

Zöld vonallal jelöltük az évenkénti termelést, piros vonallal pedig a világ termelésének trendjét.

A táblázat szerint bár a 2009-es év a válságnak köszönhetően 3,5 százalékos visszaesést mutat 2008 hoz képest, a termelés trendje folyamatosan emelkedik. Fontos azt is megemlíteni, hogy ez kevesebb, mint a fele a 2006-ról 2007-re történő 7,6 százalékos visszaesésnek, amikor nem volt gazdasági világválság. 2004 és 2009 között 6% ot emelkedett a világ kávétermelése, tehát 1,2% az éves átlag emelkedés.

A Valdo vezetője a következően kommentálta a helyzetet hazánkban: „Úgy látom egyre inkább az olcsóbb termékekre állnak át az emberek, kényszerpályán vannak. Visszafogják költéseiket, megnézik, hogy mi mennyibe kerül. Az irodákban is egyre több az olcsóbb bolti kávé, és a vendéglátó egységek helyett egyre többen kávéznak otthon. Ezért kevés vendéglátós gondolkodik előre öt tíz évre, és egyre több helyen az ár az elsődleges szempont.
Gyártók is látják ezt, így egyre több olcsó és gazdaságos gép jelenik meg a piacon. Természetesen mi is követjük ezeket a trendeket és próbálunk olyan gépeket tervezni és új konstrukciókat kidolgozni, mellyel segíthetjük ügyfeleinket ebben a nehéz helyzetben.

Reményeink szerint a következő másfél két év alatt letisztul kicsit a kávégépes piac, és újra növekedésnek indul a fogyasztás, amint az elmúlt 5 év globális trendje is mutatja. - tette hozzá Kaszás László.

Forrás : élelmiszer.hu