KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

Lakat Kaposvár patinás kávézóján

Lakat Kaposvár patinás kávézóján

Milliós tartozások miatt került lakat Kaposvár legpatinásabb kávézójára. Úgy tudjuk, az áramot is kikapcsolták a Stühmerben. Az üzemeltető azonban ígéri: két héten belül rendeződnek a dolgaik.
Jó pár hete még úgy tűnt, csak pár napra zárt be Kaposvár legpatinásabb kávézója. A Stühmer ajtajára kifüggesztett tervezett nyitási időpontok aztán egyre csak tolódtak egészen addig, hogy ma már csak egy kézzel írott „Zárva” tábla árválkodik a sok mindent megért üzlethelyiség bejáratán.

A kaposvári sétálóutca képétől elválaszthatatlan, ismert kávézó 1928-ban nyitott Stühmer néven, később Omnia, majd Art Café lett, s 2006-tól ismét Stühmer néven várta a vendégeket. Néhány héttel ezelőttig, amikor is súlyos tartozások miatt lakat került az üzletre. Az adóhatóság felszámolási eljárást kezdeményezett az üzemeltető ellen, ami jelenleg is zajlik. A cég több mint hárommillió forint bérleti díjjal tartozik az önkormányzatnak, s vannak adósságai az APEH és az E.ON felé is. A Stühmer kávézó épülete önkormányzati tulajdonban van, csakúgy, mint a műemléki védettséget élvező berendezés.

Két héten belül rendeződnek a dolgok – mondta a megyei internetes portálnak Szabóné Drézer Márta üzemeltető, aki szerint a fennálló tartozásaikat ez idő alatt rendezik.

Forrás : MNO.HU