KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

Külvárosi Kávéház: Újpest, István u. 26.

külvárosi kávéház portálÚjpesten az István u. 26-ban, egy forgalmas téren található az internet oldaluk szerint 1994-ben nyílt “Külvárosi Kávéház”. http://kavezo.w8.hu/index.bsi2. A IV. kerületi városházától 1 percre található kávézóban étterem is üzemel, a patinás környezetben hagyományos és az ínyenceknek is megfelelő fogásokat is felszolgálnak.
külvárosi kávéház jelenet a filmbőlMint a pincértől megtudtam, a hely a világháború előtt is étteremként és kávézóként működött, majd a gasztronómiát mostoha gyerekként kezelő “átkosban” tejcsarnokként üzemelt, hogy aztán 1994-ben újjászületve ismét kávéház legyen. A helyszín külön érdekessége, hogy egy jelenetet a kávézó előtt forgattak a Sorstalanság című filmből! A kivágott jelenetben az épület és a környezet jól felismerhető, az általam készített képen pedig a mai állapot látható.

külvárosi kávéház belsőRégóta szemeztem már ezzel a kávéméréssel az épület előtt elhaladó villamos ablakából, de egy szombat délelőtt tett követte az elhatározást.

10 óra körül érkeztünk és a melegre való tekintettel - a számomra fantasztikus hangulatú belső helyett [3-4-5 kép] - a kerthelységben foglaltunk helyet, így sem a kávékészítésre, se annak körülményeire nem láttunk rá. (A mosdóba menet azért sikerült kiderítenem, hogy a gép egy kétfejes Rancilio, a daráló pedig egy hozzáillő, aranyszinű, hengeres készülék, talán Mahlkönig(?) volt.)

Egyedüli vendégek voltunk, a hátsó teraszon az asztalnál helyet foglalva szinte azonnal jött a pincér hölgy majd felvette a rendelést ami egy eszpresszó és egy kapucsínó volt A rendelést lesz ami lesz alapon, az itallap megtekintése nélkül adtuk le. Vakteszt a javából! :-)

külvárosi kávéház kapucsínó és eszpresszóAz asztalon levő tartóban Segafredo cukor volt, de meglepetésünkre Mauro kévét hoztak, bővebben nem tudok róla. Az italokhoz nem járt se szalvéta, se víz...

külvárosi kávéház eszpresszóAz eszpresszó első látásra nagyon igéretesnek tűnt, és mint kiderült, nem kellett csalódnom!

Vastag falú, a kávéval megegyező márkájú,logóval ellátott előmelegített csészében érkezett az ital, a tetején cirmos, kb. 3-4 mm vastag tigrismintás cremával. A kávé mellé egy kis egyadagos tejszín is érkezett. A mennyiség érzésre talán kevesebb volt mint 30 ml, de szerencsére ezzel az összes rosszat elmondtam róla. A kávé kiváló ízű, aromás, kellemetlen mellékíztől mentes volt. Cukrot nem tettem bele, kár lett volna ezt az ízt elrontani.

A kapucsínó kicsit más világ

külvárosi kávéház kapucsínóA hőmérséklet a presszóhoz hasonlóan remek: se túl forró, se nem langyos, azonnal fogyasztható volt. A tejhab ugyan szép, látványos púpot formázott a csészében de buborékosra sikerült, nem az a krémes, selymes, 1-2 cm vastag cirmos amilyet én szeretek. A tej érzésre szintén egy kicsit kevés volt, mintha csak habot (min 4 cm!) raktak volna az eszpresszróra. Ennek ellenére még mindig messze jobb volt mint az országos átlag.

A számlát már egy jó megjelenésű, udvarias pincér hozta: a presszóért 250, a kapucsínóért 300 Ft-ot, így borravalóval együtt barátinak mondható 800 Ft-ot fizettünk.

(Ha rosszat kéne mondanom mindössze anyi zavart, hogy érkezéskor a pincér hölgy látványosan rágózott bár később ennek nyoma sem volt)

Bő 40 perccel a távozás után, az érdi lejtőn gurulva a feleségemmel együtt szinte egyszerre szólaltunk meg: még mindig érzem a számban ezt a kávét!

Nem kérdés, ide még visszatérünk és akkor remélhetőleg a kávézó-étterem konyhájával is megismerkedhetünk!

Pontozás:

1, Tetszetős kinézet (elegáns, tiszta, csésze/pohár használata, dekoráció, teljes szettel szolgálta fel (kanál, cukor, víz) ahol szükséges! )
2, Íz harmónia (az összetevőknek megfelelően, espresso íz)
3, Megfelel-e a hőmérséklet (az ital fogyasztási hőfokának megfelelően)
4, Általános barista képzettség (tejhabosítás, hideg ital készítés)
5, Hely hangulata, személyzet munkája

Pontozás mindegyik esetében 1-5 pont

A tesztelés szempontjairól bővebben itt olvashat!

Értékelés:

Tesztelő
Tisztaság, dekoráció, felszolgálás
Íz harmónia
Ital hőmérséklete
Általános képzettség
Hely hangulata, személyzet
Összesen
dynax5
4 5 5 4 5 23


Tóth Tibor (dynax5)