Új nyári kávé hódít

Nyomtatás
Új nyári kávé hódít

Az új olasz kávé egy, a fagylalt és a sorbet közötti jeges átmenet, így az olaszoknak az idei hőségben sem kell lemondaniuk a kávéról.

A kávéról Olaszországban nyáron sem mondanak le. Főleg azóta nem, hogy nyári kávékülönlegesség jelent meg a bárpultokon. Olaszul a neve crema di caffé ghiacciata, vagyis jeges kávékrém, és egy jeges és habos kávéturmixra emlékeztet. A 2010-es olasz nyár kávétrendje a hagyományos espresso-ivók 85 százalékát meghódította már - derült ki az új termékről végzett piackutatásból.

A jeges kávékrém átmenetet képez a kávé ízű fagylalt és a sorbet között: az ötlet az egész világon ismert olasz kávéfőzőgép-gyártóktól származik, melyet az olasz bárosok saját ízlésük szerint fejlesztettek tovább. Az újdonságra ráharaptak a fagylaltcégek is, a jeges kávékrémet már az összes fagylaltmárka hűtőládájában meg lehet találni. Papírpohárban árulják szívószállal. Ugyanezt frissen a bárokban kisebb-nagyobb üvegpohárban szervírozzák, és az amerikai gyorsbüfés kultúrától való büszke megkülönböztetés jeleként az olaszok nem kérnek hozzá szívószálat.

Az olaszok fejenként évi 5,98 kilogramm kávét fogyasztanak. Itália a világ negyedik kávé exportőre az Egyesült Államok, Japán és Németország mögött.

Az olasz sajtóban így jelent meg az új, jeges kávékrém receptje...

Egy turmixgéppel 40/50 kiscsésze kávékrémhez a következő kell: egy zacskó - már szupermarketben is kapható - úgynevezett kávépreparátum, 1,5 liter tejszín, 1,5 liter friss tej, 15 kávéscsésze (igazi olasz) espresso. Mindezt félóráig mixeljük - 4 fokos hőmérsékleten.

Forrás: MTI