Cafe Frei nyílt Kecskeméten

Nyomtatás
frei kávézó nyílt kecskemétenMegnyílt ma Kecskeméten - a Frei Tamás által üzemeltetett - kávézó a Katona József Megyei Könyvtárban. A Cafe Frei nevet viselő hangulatos találkozóhely megnyitóján Ramháb Mária, a könyvtárigazgatója, és Frei Tamás az üzletlánc megálmodója, és tulajdonosa mondott pár szót az egymásra találásról. Mindketten elmondták, hogy a találkozás nagy öröm volt a számukra, hisz nem is tudnának elképzelni jobb helyet egy kávézó megnyitására, mint egy könyvtárat. Egy jó kávé mellé egy jó könyv is dukál.

Tény, hogy Magyarországon folyamatosan csökken a kávéfogyasztás, a dráguló kávék miatt. A Cafe Frei 3 évvel ezelőtt azzal a küldetéssel jött létre, hogy hazánkban elejét vegye a kávék drágulásának, és a kávéivás kultúráját terjesszék. A kávék mellett megkóstolhatjuk az eredeti zöld, oolong, fekete teákat is.

Mondhatjuk, hogy oké nyílt egy új kávézó, de mi benne olyan különleges? A válasz igen egyszerű, míg egy átlagos kávézóban kapunk 10, jobb esetben 15 fajta kávét, itt legalább 400 fajta kávé különlegességből tudunk választani. Minden kávéreceptet a cég fejlesztett ki, a magyar kávézók ízlése szerint. Illetve a pénzünkért a lehető legjobb minőségű kávékat, capuccinokat, teákat kapjuk. Az üzletlánc nagyon figyel arra, hogy az áraik megfizethetőek legyenek mind a diákok mind a nyugdíjasok számára is. Az alapanyagokat közvetlenül a termelőktől szerzik be, ezzel is megakadályozva az italok drágulását.

Szokták mondani, hogy Kecskemét nem fejlődik. Ennek most ellent kell, hogy mondjak. Hisz ez a kávézó nem egy óriás bevásárlóközpont, vagy egy gyár, de mégis ez a színvonalas kis helyiség egy újabb lépés afelé, hogy naggyá nőjön Kecskemét. Egy újabb gyöngyszem Kecskemét szívében.

A kávézó, és a könyvtár nagy szeretettel vár mindenkit.

Forrás: Civilnapló