A legjobb agyserkentő: cukros kávé

Nyomtatás
A legjobb agyserkentő: cukros kávé

Egy új kutatás szerint nincs hatásosabb agyserkentő mint a koffein és a cukor kombinációja.
Legközelebb, mikor a reggeli kávénkat fogyasztjuk, talán nem árt figyelembe venni a Barcelonai Egyetem kutatóinak legújabb felfedezését. Negyven önkéntest vizsgálva érdekes következtetésekre jutottak.

Az önkéntesek koncentrációs készségét, valamint a memóriájukat vizsgálták négy alkalommal. Először kávét itattak velük cukorral, másodszor kávét cukor nélkül, harmadszor csak cukrot kaptak, míg végül kizárólag vizet.
A kísérletek azt bizonyították, hogy agyi működésük a cukros kávé elfogyasztása után volt a legaktívabb.

Persze a kávé cukor nélkül is kifejti élénkítő hatását, a kísérletek azonban azt igazolták, hogy az emberi agy akkor tud a leghatékonyabban működni, ha a szervezet mind koffeinből, mint cukorból kap egy kis erősítést.

Forrás : femcafe.hu