KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

Itt nyílik a legújabb pesti Starbucks

Itt nyílik a legújabb pesti Starbucks

Mint arról a Pénzcentrum.hu még októberben beszámolt, két új budapesti kávézót nyit idén a Starbucks. Az első december 5-én indult a Mammuttban, a második pedig -információink szerint- ezen a héten nyílik az Erzsébet körúton.
Emlékezetes: az első hazai Starbucks hosszú várakozás után idén júniusban nyílt a Westendben. A világ legnagyobb kávézóláncának egyetlen hazai üzlete -borsos árai ellenére- szemmel láthatóan nagy sikernek örvend a magyar fogyasztók körében.

A második Starbucks-ot december elején adták át a Mammut II-ben: a budai bevásárlóközpontban van ugyan McCafé és Café Perté is, de az amerikai lánc sikere (legalábbis az első időszakban) szinte biztosra vehető.

A Pénzcentrum.hu értesülései szerint a harmadik magyar Starbucks a pesti belvárosban, e hét második felében kezdi meg működését. Az üzlet az Erzsébet körút és a Király utca sarkán, a jelenlegi KFC étteremmel egy épületben kap helyet. Érdekes, hogy így mindössze szűk kilométeres távolságban lesz Westend-beli "testvérétől", ráadásul a Körút ezen részén több hasonló lánc egységével kell versenyeznie. Az amerikai óriásnak olyan közeli konkurensekkel kell versenyeznie, mint a Costa Coffee vagy a Cofee Heaven, de California Cofee Company, sőt, a magyar piacvezető McCafé több kávézója is található a közelben.

"Az első üzlet nyitása a várakozásainknak megfelelő nagy sikert aratott, így nem volt kérdéses a további terjeszkedés a magyar piacon. A WestEnd-beli üzletünk forgalma a nyitás óta sem lankad, telt házzal üzemelünk szinte mindennap." - nyilatkozta nemrég a Starbucks első pár hónapjáról Szász Edit, a Starbucks területi vezetője.

A körúti üzlet a 24. a Starbucks régiós (Csehország, Lengyelország és Magyarország) üzletnyitásainak sorában. A lánc Csehországban 12, Lengyelországban 9 és Magyarországon 2 (illetve hamarosan 3) kávézót üzemeltet. Azt egyelőre nem tudni, hogy jövőre várhatóak-e új Starbucks-üzletek Budapesten (vagy netán valamely vidéki városban), ez vélhetően nagyban függ az új kávézók eredményeitől.

Az időzítés sem elhanyagolható szempont: az új Starbucks kávéházaknak még karácsony előtt meg kell nyílniuk, hiszen ilyenkor rendkívül megnő a forgalom a bevásárlóközpontokban, ami az ott található vendéglátóegységekre is komoly hatással van. Ráadásul a Starbucks-ban nem csak kávét, teát, süteményt kaphatunk, hanem sokféle, a lánc logójával ellátott terméket (bögrék, termoszok, szemes kávék, stb.), amelyek karácsonyi ajándékként is jól funkcionálnak.

Világszintű terjeszkedés

A lánc első kávézója az Európa-Közel-Kelet-Afrika régióban 1998-ban, Londonban nyílt meg, azóta lefedték az európai kontinens nagy részét, és a régió összesen 29 országában (Ausztriában, Bahreinben, Belgiumban, Bulgáriában, Cipruson, a Cseh Köztársaságban, Dániában, Egyiptomban, Franciaországban, Németországban, Görögországban, Írországban, Jordániában, Kuvaitban, Libanonban, Hollandiában, Ománban, Lengyelországban, Portugáliában, Katarban, Romániában, Oroszországban, Svédországban, Szaúd-Arábiában, Spanyolországban, Svájcban, Törökországban, az Egyesült Arab Emirátusokban és Nagy-Britanniában.) vannak jelen, több, mint 1600 kávézóval.

Forrás : pénzcentrum.hu