KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

Kedves olvasó! A KÁVÉKORZÓ a fogyasztókat bevonva, idén is díjazza a kávés szakmában a „Legjobbakat”. Megszokhattuk, hogy szinte minden évben történik valami. A folyamatos, örömteli fejlődés mellett rendszeresen adódnak nehézségek is, gondoljunk csak a pandémiára vagy az elszálló energia árakra. Szerencsére nagyon sokan vannak azok, akik semmilyen nehezítő körülmény ellenére nem hajlandók feladni, és kitartanak. Az évente megrendezendő szavazással a KÁVÉKORZÓ is igyekszik motiválni, és elismerni a szakmájuk iránt elkötelezett embereket. Amellett, hogy elsősorban a fogyasztókat igyekszünk megszólítani, és "megmozgatni", reméljük, hogy a szakemberek számára is az ő véleményük az egyik  legfontosabb.

Idén végre újra találkozhattunk a kávés szakma jeles képviselőivel a 10. Kávékorzó díjátadón. Tavaly a pandémiás helyzet keresztbe húzta ezen törekvésünket, de idén semmilyen nehézség nem állhatta útját a rendezvénynek. Itt szeretném megköszönni a helyet biztosító Bestmixer Iskolának az igényes helyszínt, és nagyszerű vendéglátást, illetve a támogató partnereknek, hogy évről-évre mögé állnak ennek a kezdeményezésnek.

Vasárnap lezárult a Kávékorzó Magazin 2021-es közönségszavazása, ahol a fogyasztók véleményét kikérve kerestük a szerintük legnépszerűbb kávékat, baristákat, kávézókat és pörkölőket. Köszönjük a sok szavazatot a szavazáson jelöltek nevében is. Megtörtént a szavazatok kiértékelése.  Megszületett a végeredmény, amit szándékosan összekevertünk, mivel a kategória győzteseket csak a helyszínen szeretnénk megnevezni.

Kávékorzó DíjátadóKedves olvasó! A KÁVÉKORZÓ a fogyasztókat bevonva, idén 10. éve díjazza a kávés szakmában a „Legjobbakat”.

Ebben az évben is töretlen a fejlődés, és a fővárosi kávézók mellett, a vidéki városok is megkezdték a felzárkózást. A KÁVÉKORZÓ elsősorban a fogyasztókat igyekszik tájékoztatni és értelemszerűen számunkra, no és persze reméljük a szakemberek számára is az ő véleményük a legfontosabb.