KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

illy kávépörkölő kéményIdei, már-már szokásosnak mondható trieszti utunk alkalmával a város legnagyobb kávépörkölőjébe kaptunk meghívást, aminek nagy örömmel tettünk eleget. Mindenki tudja, hogy az Illy prémium kategória a kávé terén, de ennek ellenére sok kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy ár/érték tekintetében ez a márka miként állja meg a helyét. Bennünk is megfogalmazódott jó pár kérdés ezzel kapcsolatban, mind az út előtt és az ott-tartózkodás alatt is, de örömmel vettük, hogy úgy jöhettünk el, hogy szinte mindenre korrekt és egyértelmű választ kaptunk.

Torrisi kávépörkölőA Catania Fontanarossa reptér melletti ipari park szélén található meg a Torrisi cég üzeme, ahová már két éve próbálok bejutni, és idén végre fogadni tudtak.

A vállalat több mint száz éves múltra tekint vissza, Franceso Torrisi alapította 1911-ben. A huszas évei elején járó fiatalember kezdetben a családi vállalkozással fűszereket, zöldséget, gyümölcsöt, kávét, cukrot és egyéb élelmiszereket importált.

sandal trading company s.p.aEgy verőfényes péntek reggel érkeztünk Trieszt belvárosába, hogy néhány perc alatt átsétálhassunk az impozáns épületbe, mely a Sandalj Trading Company S.p.A. irodájának ad helyet. A vállalat nyers kávé kereskedőként kezdte 60 éve, az itáliai kávé kultúra kezdetének hajnalán. Ma az alapító fia, Vincenzo Sandalj vezeti a céget, és kávé kereskedőből meghatározó szereplővé vált az eszpresszó kutatás, forgalmazás terén is. Ahogyan azt megtudtuk közel 40 országból importálnak válogatott nyers kávét, évente 200.000 zsák mennyiségben, (60 kg per zsák) 800 ügyfelüknek.