KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

cupping vb ismétlés a pasconálA legutolsó Kávékorzó találkozó több szempontból is mérföldkő volt az eddigiekhez képest. Tiszteletét tette szinte mindenki, aki jelen van a hazai kávés élet előremozdításában. A versenyzőktől kezdve, támogatók, szakmai képviselők is színesítették az összejövetelt. Itt hangzott el egy visszautasíthatatlan meghívás Hajcsunk Tibortól (Pasco), aki egyben a SCAE regionális koordinátora is, hogy mi lenne, ha megismételnénk a Maastrichti cupping vb-t, mivel rendelkezésére áll az összes ottani kávéból.

trieste expo 2010Péntek hajnali kettőkor indultunk. Az indulást követő első kettő óra, még nyüzsgéssel telt, aztán a mikrobusz utasai lassan, egymás után behorkoltak. A szervezkedéskor még gyermeteg örömmel mosolyogtam, hogy lesz téma és beszélgetőtárs az úton, nem úgy mint általában. Tévedtem! Csalódottságomat, fejben tucatszor lejátszott barista versennyel orvosoltam. Fogytak a kilométerek, telt az idő, és az olasz tenger illata felkeltette útitársaimat is. Érdekes, hogy alvás után milyen vagány tud lenni az ember.

Kétévente Trieszt a kávé nemzetközi fővárosává válik :TRIESTE ESPRESSO EXPO 2010

Már lázasan folynak a Trieszti Vásárközpont, valamint az Associazione Caffč szervezésében immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő, TriestEspresso Expo elnevezésű szakmai kiállítás és vásár előkészületei, amely idén október 28-tól 30-ig Triesztbe vonza a kávé termékpálya világviszonylatban is legnevesebb olasz képviselőit.