Félmeztelenre vetkőzve dolgoznak a kiszolgálók egy Maine állambeli kávézóban az Egyesült Államokban – adta hírül a Yahoo! News. Az intézmény egy forgalmas út mentén nyílt hétfőn Vassalboro városában. A bejáratnál felirat hirdeti: „Csak 18 éven felülieknek”. Egy másik stempli pedig szigorúan kiköti: „Fényképezni tilos, tapogatni tilos, hitelkártyával nem tud fizetni”.
Tejből kevesebbet fogyasztunk borból ugyanannyit. Átalakítja a válság a vásárlási szokásokat. A tavalyi év utolsó negyedében csökkentek a magyar háztartások vásárlásai az alapvetőbb termékek közül a tej, a feldolgozott húsok és a mosószerek kategóriában a GfK Hungária legújabb, a magyar kiskereskedelmet vizsgáló kutatása szerint. Emellett kevesebb tea, csokoládé, édes és sós keksz, valamint őrölt pörkölt kávé fogyott. A kávé és a tea forgalma évek óta csökken, a válság csak ráerősít erre a tendenciára.
Azok az amerikai hölgyek, akik naponta négy, vagy akár több kávét megisznak, ritkábban kerülnek agyi katasztrófa miatt kórházba, mint a nem kávézók. A kávékedvelők számára biztató eredményeket a szívgyógyászat egyik vezető folyóirata, a Circulation közölte. Ha a legkülönbözőbb, egyéb tényezőket, mint az életkort, a dohányzást, az alkoholfogyasztást vagy a hormonkezelést külön figyelembe vették, a kávézás hatásának célzott értékelése meghökkentő eredménnyel végződött. Azok a nők, akik naponta legalább négy alkalommal kávéztak, 20 százalékkal ritkábban kaptak agyi katasztrófát, mint akik legfeljebb havonta egyszer ittak kávét.
Vásároljon most 16 csomag 250 g-os őrölt kiváló minőségű vákumcsomagolt Molinari Espresso kávét, (aminek darálási finomsága 15 bar nyomásos karos kávéfőzőhöz optimalizált) akkor -gyakorlatilag ajándékba- kap (10 Ft-ért) egy 18 ezer forint értékű Miraxx 3001-es kávéfőzőt.