Nem, nem zavarodtunk össze, blogunkon továbbra is kávéról, kávézókról (és persze néha másról, mint ez esetben is) írunk. De akkor hogy is került egymás mellé ez a 3 – elsőre ránézésre – nem kimondottan összetartozó kifejezés?
Hát úgy, hogy egy szép napos, tavaszba hajló szombat reggel, régóta nyugtot nem hagyó kíváncsiságunknak engedve elzarándokoltunk Budapest talán legkülönlegesebb és legtávolabbi – mármint a belvárostól számítva – kávézójába Óbudára a Graphisoft Parkba.
A „This is Melbourne Too” újhullámos kávézó az egykori Óbudai Gázgyár területén épült. Azelsősorban informatikai és kutató-fejlesztő cégeknek otthont adó16 hektáros területen található központ üde színfoltja.
És hogy miért is voltunk annyira kíváncsiak erre a helyre? Persze-persze, mi másért, mint a szuper KVmiatt. Ámde itt most ennél többről volt szó. Konkrétan a KONTÉNERRŐL, amiben a kávézó helyet kapott.
Alakul a kép, ugye?
Tőlünk távolabbra, - Ausztriától Ausztráliáig– egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek ezek az alternatívépületek, guruló otthonok.És mi már alig vártuk, hogy Magyarország egyetlen konténer kávézójában fogyasszuk el az aznapi nemes nedűt.
És nekünk nagyon „bejött”! Igazi trendi hely az IBS főiskola „tövében”, a római partra vezető kerékpárút mellett. Irigylésre méltó az itt tanulók és dolgozók helyzete, hiszen a város egyik legjobb kávézójának közelségét élvezhetik nap, mint nap.
Ja és a kutya! Meg ne feledkezzünk e jámbor jószágról.
Éppen belemerültünk a hely egyik szuper kedves baristája – Andrusch Virág– által a kétkaros Synesso Hybrid gépen készített dupla espresso ízlelgetésébe (brazil termőterület/londoni Workshopcoffee pörkölő/az általunk megszokottnál egy kicsit sötétebb pörkölés), amikor is a kerékpárút irányából egy gyönyörű – 60-70 kg-os – sötétszürke, jámbor arcú, érdeklődő tekintetű, lógó „pofájú” amerikai bulldog kinézetű kutyus tűnt elő, és tartott egyenesen a kávézó felé. (bizonyára a finom kávéillat vonzotta, hiszen ki tud ellenállni a kiváló minőségű újhullámos kávénak)
A nyitott terasz nagy csábítást jelentett számára, többször ki-be, körbe-körbe járta, míg végül mindent megszaglászva, orrában a frissen őrölt kávé illatával tovább indult.
Mi pedig kicsi sajnálattal, ámde annál nagyobb élménnyel szívünkben néztünk e behemót test után, miközben a verőfényes napsugarak ölelésében beszálltunk autónkba és búcsút intettünk Virágnak.
Egy meleg nyári napon biztosan visszatérünk! De akkor már biciklivel…
Forrás: http://kavekostolo.blogger.hu
Kávézó, és kávéház tesztek, bemutatók
- Kávékóstoló Blog
- Kávéház