Ismét eltelt egy a hazai kávékultúra szempontjából mozgalmas esztendő. Megalakult az Egyesület a Magyar Kávékultúráért, mely komoly aktivitás mellett végre komoly támogatottságot tudhat maga mögött. Sorra nyitottak említésre méltó kávézók a fővárosban, és bizony a vidéki városok is megkezdték a felzárkózást. A KÁVÉKORZÓ elsősorban a fogyasztókat igyekszik tájékoztatni és értelemszerűen számunkra, no és persze reméljük a szakemberek számára is az ő véleményük a legfontosabb, így a kategóriák egy részének elnevezését megváltoztattuk, és ezzel egy időben a szavazás menetét is korszerűbbé, kényelmesebbé tettük.
A „2015. Év Felfedezettje”, valamint a „2015. A Legtöbbet tette a Magyar kávékultúra fejlődéséért” elismeréseket továbbra is a KÁVÉKORZÓ csapata ítéli oda, ezekre a kategóriákra nem lehet szavazni, ugyanakkor KIZÁRÓLAG A FOGYASZTÓK SZAVAZATAI ALAPJÁN az alábbi kategóriákban adunk át díjakat:
-„A FOGYASZTÓK ÁLTAL LEGKEDVELTEBB KÁVÉHÁZ 2015-ben”
-„A FOGYASZTÓK ÁLTAL LEGKEDVELTEBB KÁVÉ 2015-ben”
-„A FOGYASZTÓKÁLTAL LEGKEDVELTEBB PÖRKÖLŐ 2015-ben”
-„A FOGYASZTÓK ÁLTALLEGKEDVELTEBB BARISTA 2015-ben”
A szavazás menete is jelentősen leegyszerűsödött. Az alábbi Google Form dokumentumot megnyitva Önnek nincs más dolga, mint a kategóriához beírni azt a kávézót, kávét, pörkölőt, vagy baristát, aki Ön szerint 2015-ben elismerésre méltó. A rendszer által összegyűjtött szavazatok összesített eredménye alapján a fogyasztók döntését mindenki megtudhatja december 5-én a Mercure Hotel rendezvénytermében (pontos időpontot, és a helyszín megközelítését a későbbiekben tesszük közzé), ahová mindenkit szeretettel várunk.
A kérdőívet kitölző szavazók között egy kávés ajándékcsomagot sorsolunk ki!
A szavazás 2015.11.16-tól 2015.11.27.-ig tart!
Szavazólap!
Akik nélkül nem jöhetett volna létre:
Köszönjük a támogatást!