Frans – holland cimbora – blogján (http://kostverlorenvaart.blogspot.hu/2015/03/steam-poached-egg-using-espresso-machine.html?q=egg) olvastam először egy évvel ezelőtt a gőzölt lágy tojásról. Azt gondolom, hogy ezt a kihívást elfogadható szintidő alatt csak komoly kapacitással rendelkező eszpresszógépek képesek. Az R60V ezt a feladatot 3 perc alatt abszolválta, rövid regenerációkkal 4-szer egymás után. Az adventi motívumú lágytojások sárgája mintaszerűen lágy maradt, és szépen, egy darabban kiboríthatók voltak a sütőformákból. Az R60V-t amúgy két tejhabosító csúccsal szállítják, úgyhogy – ugyan ezt nem próbáltam ki – de ne legyen senkinek kétsége, megfelelő rutin és finom-motorika megléte esetén a kifogástalan tejhab sem megoldhatatlan feladat.
1,5 nappal a landolása után azonban már nem volt több mellébeszélésre mód, muszáj volt kávét készíteni. A kiskaros armadát széttolva helyet szorítottam a pumpás „idegen lénynek”.
A gép paramétereinek beállításához a csatlakoztatható kezelőszerven vagy okostelefonon (wifi) keresztül férünk hozzá. Mire hozzám jutott, elkészült hozzá az alkalmazás IOS-ra is. A pid hőmérséklet beállításokon (gőz és eszpresszó bojler) túl, a nyomásprofil (szám szerint öt lépcső) is pár másodperc alatt bepötyöghetők az okostelefonon keresztül.
Coool. Ügyes húzás a telefonon keresztüli kommunikáció, hiszen így érintetlenül maradhatott a klasszikus külső, a rozsdamentes felületek a szoborszerű e61-es fejjel.
A kész italhoz a Fausto-n keresztül vezet az út. Az új őrlő nemcsak kidolgozottságával és kompakt méretével győz meg, de intuitív kezelésével lerövidíti az ismerkedési periódust. Nem kell hosszan bújni a használati útmutatót, hogy boldoguljunk. Az őrlés villámgyors, a motorzaj az őrlő méretéhez képest jól csillapított.
Az őrlemény finomsága fokozatmentesen és nagyon finoman állítható. Az adagok lehívására szolgáló gomb (szimpla/dupla) nyomásra indítja, újabb nyomásra megszakítja a tizedmásodpercre beállítható adagot. Amennyiben folytatnánk, ismételt megnyomásra folytatja a beállított adag őrlését, ha hosszan nyomva tartjuk a lehívott adag gombját, azzal reset-eljük az adott őrlést. Finomság- vagy adagállítás után nulláról indítható az újabb adag.
A tömörítés. Az első dolog, amivel nem vagyok kibékülve. A géphez adott, teljesen fémből készült tamper önsúlyánál fogva párban használva lazán beválna kézisúlyzónak. Fél kg kicsit sok és a súlyelosztás sem ideális szerintem. A méret pedig túl nagy tűréssel illeszkedik a gyári szűrőhöz, aminek falán tömörítés után így ottmarad a kávéőrlemény. Saját tapasztalat szerint, szabályos kerek szűrőt feltételezve, a két tized milliméterrel „alálőtt” talpméret az ideálishoz közeli átmérő.
Huhh! Végre készülhet az első eszpresszó! Az alábbi videó persze nem egy shot-ból lett összevágva. Az előre programozott nyomásprofilt egy az előáztatást követő második lépcsőtől (18mp 9bar) követhetjük az LCD kijelzőn és a kép jobb oldalán látható nyomásmérőn.
A pörkölő üzemben kizárólag manuál és rugós karos gépeket használok, így zajszint szempontjából minden pumpás gép nagy hendikep-pel indul. Ezt viszont – valljuk be – igazságtalan dolog lenne egy eszpresszógép esetén negatívumként felróni. Objektíve az R60V a rendkívül alacsony zajszintű gépek közé tartozik. A pumpa zümmögése mellett még hallható az ital csorgása is a csészébe.
Rocket_espresso from Kavekalmar on Vimeo.
Összefoglalva: ugyan nem tudom, hogy mit kell kitaláljanak a kávégépgyártók, hogy engem, mint megrögzött manuál kávégép-hívőt a pumpások táborába megtérítsenek, de be kell valljam, hogy élveztem a két hetes tesztet a Rocket-tal. Az alapvető hibákat elkerülve, kis odafigyeléssel is remek italok készíthetők vele, ugyanakkor azoknak is rendkívül sok lehetőséget kínál, akik analitikusan, tizedgrammnyi őrleménykülönbségekkel és a hőmérséklet precíz állítgatásával közelítenek az optimális shot-hoz. Akiknek pedig még ez sem lenne elég, azoknak a kezébe adja az egyedi nyomásprofil beállításának a lehetőségét is. Egyéb kívánság?
Írta: Laczkó Gábor