KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

Cafe de Columbia - Kecskemét, Kéttemplom köz 14.

Café de Columbia kávézó portálKecskemét sétálóutcája a Kéttemplom köz, ahol az utóbbi időben örvendetesen szaporodnak a kávézók, reméljük hosszabb távon is meg tudnak élni. Az utca végében lévő Cafe de Columbia nem új hely, hosszú évek óta működik, bár a kávémárkában történt változás. Jelenleg a Manuel kávéi találhatók a kínálatban, ezért nagy elvárásokkal indultam kávézni. A berendezés a 90-es évek kissé szögletes hangulatát adja, de nagyon ízléses és hangulatos tálalásban ma is frissnek hat. Aránylag méretes asztalok, hatalmas, szinte fotel-szerű ülőalkalmatosságok adják a berendezést, a falakon hangulatos képek. Tehát a kávéházi hangulat tökéletes, mindehhez ráadásként még ott a hangszórókból diszkréten áradó kellemes jazz, és a legalább tucatnyi féle kihelyezett újság és folyóirat. Régi épületről lévén szó, hatalmas a belmagasság is, amely megnyugtató érzéssel tölt el.

café de columbia kávézó belső térA felszolgálásról

A személyzet minden esetben mosolygósan, precízen és gyorsan, de nem tolakodóan tette a dolgát. A kávékról is megfelelő a tájékoztatás, ennek megfelelően már az első alkalommal kiderül, hogy a fő kávéjuk a Manuel Sublime. Többfajta itallapot is kapunk, külön szedve a kávés, csokoládés-desszertes, illetve egyéb italokat. A kávé alapú italok minden esetben az összes “kötelező” tartozékkal érkeznek: saját márkás Manuel cukor vagy édesítőszer, keksz, valamint pohárka szóda, szalvétát pedig az asztalokon kihelyezett tárolókból vételezhetünk. Ez nagyon jó így, ha véletlenül többre van szükség, nem kell külön szólni ezért.

café de columbia kávézó pultA felszolgált kávéról

Kezdjük mindjárt a nehezével. Sajnos az eszpresszó közel sem tökéletes. A Manuel csésze úgy tudom közel 80 ml-es, mivel felfelé szélesedik, ezért az átlagnál nehezebb pontosan megbecsülni a benne lévő ital mennyiségét. Szemmértékre kb. 35 ml eszpresszó érkezik minden esetben. A krém nem záródik teljesen, és könnyen eloszlik. Még akkor sem sikerült megfelelően krémesre készíteni az eszpresszót, amikor kifejezetten kértem, hogy olyan legyen, mint a Manueles itallap borítóján lévő képen, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ekkor valamivel tényleg jobbat készítettek az átlagnál. Mindazonáltal sajnos a cukrot ez a krém sem tartotta volna meg. A kávé ízvilága nem volt rossz, kellemesen karamelles jellegű, de összességében nem hozta a benne lévő lehetőségeket. Kipróbáltam néhány kapszulás kávét is, ezek finomak, de szokás szerint szinte krém nélkül, és kissé hosszúra készítve kapom őket. A kávét a daráló adagolójából készítik.

café de columbia kávézó eszpresszó és kapucsínóA tejes kávéitalokra nem lehet panasz. Úgy láttam, hogy tejhabosító géppel dolgoznak, és jól ki is tudják használni ennek adottságait. Kaptunk egy zseniális macchiatone-t, ez nagyjából eszpresszós űrméretű üvegcsészében érkezik, a kávéoszlop magassága megegyezik a tejhab magasságával, tej nem is nagyon kerül bele. Már kinézetre is csábító, és megkóstolva sem csalódunk. A kapucsínó szintén elegáns kinézetű, és nagyon finom, megfelelő arányokkal. Ha előírásszerű krém lenne a kávén, még jobban mutatna.
Minden kávé alapú ital kérhető koffeinmentes változatban, ezért 100 forint felárat kell fizetnünk. Talán ez egy kissé sok, azonban kevés helyen biztosítják ezt a lehetőséget, ezért manapság inkább örülnünk kell ennek. Gondolom, a koffeinmentesből kevesebb fogy, ezért ezt frissen darálják.
 

Árak

Nem ez a legolcsóbb kávézó a városban, de belvárosi mértékkel az árak inkább barátságosak, egy eszpresszóért 290 Ft-ot, a kapszulás kávékért 340, egy kapucsínóért pedig 340 Ft-ot kérnek. A koffeinmentes felár 100 Ft.

café de columbia kávézó macchiatoneÖsszegzés

Sajnos az eszpresszó tekintetében nem lehetünk elégedettek. Az általános magyar betegség itt is megtapasztalható: hiába a kiváló technika és alapanyag, a remek hangulatú hely, mégsem aknázzák ki maximálisan a benne rejlő lehetőségeket. Pedig nem is nagyon kerülne pénzbe, valószínűleg csak be kellene hangolni a gépeket. Néhány szót váltottam a személyzettel is, s ez alapján úgy tűnt, hogy szakmailag is szeretnének tovább fejlődni, ezt szintén kár lenne kihasználatlanul hagyni. Az igyekvés jelei jól láthatóak a tejes kávéitalokon, már csak ezek kedvéért is érdemes betérni ide.

Pontozás:

1, Tetszetős kinézet (elegáns, tiszta, csésze/pohár használata, dekoráció, teljes szettel szolgálta fel (kanál, cukor, víz) ahol szükséges! )
2, Íz harmónia (az összetevőknek megfelelően, espresso íz)
3, Megfelel-e a hőmérséklet (az ital fogyasztási hőfokának megfelelően)
4, Általános barista képzettség (tejhabosítás, hideg ital készítés)
5, Hely hangulata, személyzet munkája

Pontozás mindegyik esetében 1-5 pont

A tesztelés szempontjairól bővebben itt olvashat!

Értékelés:

Tesztelő
Tisztaság, dekoráció, felszolgálás
Íz harmónia
Ital hőmérséklete
Általános képzettség
Hely hangulata, személyzet
Összesen
Lorien
5 3 5 3,5 5 21,5


Véleményét elmondhatja fórumunkon. Kattintson ide!

Cafe de Columbia

Kecskemét, Kéttemplom köz 14.
Nyitva tartás: hétfő-péntek 8-23h, szombat-vasárnap: 10-23h

Átalakítás miatt zárva! Nyitás 2009 május 1.