- Uram, én még soha életemben nem csináltam ilyet. Komolyan mondom, ez a mostani eset az első. De most tényleg nem tudom türtőztetni magam. Engedje meg, hogy gratuláljak!- Gratulálni? Nekem? Mihez? Nekem nem szoktak gratulálni. Én csak…
- Még soha senki nem gratulált magának? Ne szerénykedjen, mert úgysem hiszem el!
- Pedig tényleg így van. Tulajdonképpen miről van szó?
- Tudja mit, inkább elhiszem, hogy még senki nem dicsérte meg Önt. Irigyek az emberek.
- Hát, ami azt illeti, tényleg irigyek. De most már elárulná, miről van szó?
- Több mint negyven éve iszom kávét. Higgye el, értek hozzá. Gratulálni szeretnék.- De én… semmi különös. Kis műanyag pohárba beletöltöttem, aztán letettem a vendég úr elé a pultra…
- Ne szerénykedjen uram! Mint említettem, sok évtizedes kávéivási tapasztalat áll mögöttem. Anyám szoktatott rá, még 15 éves koromban. Amikor nyári gyerekként reggel 6-ra jártam egy Budapest melletti téeszbe ribizlit szedni. Negyed 5-kor keltem, hogy odaérjek, ő pedig megsajnált, és kávéval ébresztett. Azóta van nálam ez a kávézás. És most már, azt hiszem, így is marad. Úgyhogy, ha én mondom, elhiheti: ilyen kávét, mint amilyet Ön főz, én még soha, sehol nem ittam.- Nekem még soha senki nem mondott ilyet. Én ugye csak állok itt, töltöm ki az italt, mikor mit. Magának épp kávét.
- Kávét? Maga egyszerűen csak kávénak nevezi ezt a nem mindennapi, fantasztikus jelenséget? Hiszen ez nem is kávé, hanem egy valóságos találmány! Egy nóvum!
- Zavarba hoz…
- Uram, ha nem sértem meg, és nem szakmai titok, elárulná, hogyan csinálja? Legalább húsz országban ittam már kávét, de ilyet, mint azt volt szerencsém említeni, sehol.
- Nincs titok. Megfőzöm, és kitöltöm. Ennyi.- Ezt nem akarom elhinni. Ön túlságosan is szerény. Az Ön kávéjának, mint már említettem, nincs párja a világon. Egyedülálló. Ha nem volna félreérthető, azt mondanám: Unikum. Tényleg nincs semmi titka? Ősi családi recept, ami apáról fiúra száll? Netán a főnökei megtiltották, hogy elárulja ennek a különleges, semmi máshoz nem hasonlítható kávénak az összetevőit?
- Nincs titok uram, nincs mit elárulnom.
- Talán ez a nagyon speciális, mindenhol kapható műanyag pohár teszi? Az adná azt a förtelmes aromát? Amitől még másnap is majdnem felfordult a gyomrom?- Tessék?
- Jól hallotta! Ezer helyen ittam már kávét életemben. Jókat és rosszakat egyaránt. De a maga kávéjánál undorítóbbat még soha nem ittam. Ilyen pocsék kotyvalékot… Tanítani kellene az Ön kávéját, uram. Példaképül állítani a büfések leendő nemzedéke elé. Hogy ilyet ne.
- Tűnjön el maga szemét alak! Mit izél engem ezzel a kávéval? Ugyanabból a zaccból van, mint a többi itt az Ezüstparton. De megsúgom magának, néhány kilométerrel arrébb, az Aranyparton is ugyanígy csinálják.
- Akkor meg pláne: nem gondolt még arra, hogy szabadalmaztassa? Nem szeretné, hogy egész Magyarországon, de mit beszélek, az egész világon, egyedül Önnél lehessen ilyen ócska kávét inni?- Mondtam, hogy tűnjön el, mert rendőrt hívok. Nézzen hátra, maga miatt áll a sor.
- Ha megengedi, lefényképezném a bodegáját. Tudom, a szerény, igénytelen külsőből nem mindig lehet következtetni a gazdag és értékes belbecsre…
- Takarodjon! Ha fél perc múlva még mindig itt látom, magára uszítom a kutyámat.- Csak jelezni kívántam, hogy a maga kávéja…
- Tudja mit? Adok magának ingyen egy kávét. Műanyag pohárba.- Jól van, azért nem kell ennyire durvának lenni! Nézzék már, hogy kivetkőzött magából! Már, itt sem vagyok. Kézcsókom a nagyságos asszonynak! És, ha lesz egy kis idejük a nagy forgalom mellett, igyanak meg egy kávét az egészségemre!
Forrás: fsp.nolblog.hu
