KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

A kávés szakma legjobbjai 2021

Forró csoki - a megunhatatlan

forró csoki együttAmikor zúzmarás reggelen az ablakon kitekintve már előre fázunk, vagy nap végén végre meleg otthonunkba lépünk, egy bögre forró csokoládé csodát művelhet. Egyszerűen elkészíthető, sokféleképpen ízesítheted, megunhatatlan!

forró csokoládéA csokoládé − azon kívül, hogy finom − sok ezer éve ismert vágyfokozó, afrodiziákum: állítólag Casanova is forró csokit kortyolgatott szexuális étvágyának fokozásáért. Sokan pedig azzal mentegetjük magunkat csokimajszolás közben, hogy egy kis „boldogsághormonra” vágyunk. S egy kedves filmélményem is az eszembe jut: a Csokoládé című romantikában Juliette Binoche csokoládéboltot nyit egy unalmas kistelepülésen − a célközönséget is felrázza (meg is osztja), és a szerelmi szál sem marad el.

Spanyolok a misén

forró csokoládéA Dél-Amerikában honos növényt a maják i.sz. 600 körül már bizonyítottan termesztették. Az indiánok a magvakon kívül (amiből az italon kívül gyógyszert is készítettek) a termés egyéb részeit is felhasználták: a terméshúst csemegeként ették, a héjból kanalat, poharat, edényt faragtak, a leveleket pedig lakóhelyeik építésekor használták fel. A mag fizetőeszköznek is számított, és ez a szokás az európai invázió után is csak lassan tűnt el.

A monda szerint Montezuma azték uralkodó 1519-ben megkínálta Fernando Cortez spanyol hódítót a kakaóból, vízből és kukorica- vagy maniókalisztből főzött, mézzel, fahéjjal, ánizzsal vagy chilivel ízesített „sokoatl”-lal. Az 1600-as években a Mexikóban élő spanyolok a hosszú misék alatt, a templomban is csokoládét iszogattak − frissítőre van szükségük, mentegették magukat −, Chiapas püspöke azonban e gyalázatos cselekedetért kiközösítette őket. A történet pikantériája, hogy nemsokára a püspök felderíthetetlen körülmények között meghalt: a pletyka szerint mérgezett csokoládét ivott. V. Pius pápa azonban a keserű csokoládéital ízét olyan kellemetlennek találta, hogy kimondta: böjt idején is szabad fogyasztani.

Meghódította Európát

 

fűszeres forró csokiA XVI−XVII. században Spanyolország kakaóimportőr monopólium volt. A hajókon általában porrá őrölt kakaó, ánizs, szegfűszeg és fahéj összetételű kakaómasszát szállítottak. Spanyolországban 1580-ban nyílt az első csokoládéfőző. A francia és az osztrák nemesség a spanyol udvarból vette át divatot. A kakaó körülbelül a tea elterjedésével párhuzamosan hódított, és csakis ital formájában. A londoni Chocolate House vendéglő 1657-ben nyílt meg, a csokoládéital divatja II. Károly idején (1660−85) élénkült meg Nagy-Britanniában.

Csak a XVIII. században kezdtek kísérletezni szilárd csokoládéval. A holland C. J. van Houten 1828-ban feltalált kakaósajtoló gépe (a kakaóbabból kivonta a nehezen emészthető zsír egy részét) a minőség ugrásszerű javulását hozta. A csokoládészeletet „hivatalosan” csak 1847-ben találták fel; a svájci Nestlé fivérek 1876-ban dobták a piacra az első csomagolt tejcsokoládé-szeleteket. Rodolphe Lindt berni csokoládégyárában 1880-ban fedezte fel a mai élelmiszeriparban kenőgyúrás (konsolás) néven ismert csokoládéfinomítást, illetve a csokoládé fondant. A francia és az angol gyarmatokon csak a XIX. században kezdtek kakaótermesztésbe. Ma Afrika országaiból érkezik a világ kakaójának kétharmada.

A kakaóbabtól a finomságig

kakóbabA csokoládét az eredetileg csak Dél-Amerikában honos kakaófa, a Theobroma cacao magjából készítik. A latin névadás (theobroma = istenek eledele) jellemző a kor emberének elragadtatására. A kakaó fő hatóanyaga a teobromin (100 grammban 100 mg). Afrodiziákum hatása is részben ennek köszönhető, illetve élénkít, emeli a vérnyomást.

A húsos hüvelyben lévő kis sárga magokat kiszedik, a nyers kakaót először fermentálják (speciális erjesztés, füllesztés), majd 140-150 fokon pörkölik, az így megbarnult, törékennyé vált héjat leszedik, s a kakaót folyékony masszává őrlik, amit a benne lévő zsír tesz lehetővé. A masszát kisajtolják. A kakaóvaj a kiváló zsíranyag, a kakaóporban nincs zsír. A csokoládé kakaópor és kakaóvaj keveréke. Ha a masszához kevés cukrot és újabb kakaóvajat kevernek, abból étcsokoládé lesz, tejcsokoládé gyártásakor sűrített tejet adnak a masszához.

A forró csokoládé alapanyaga mindig jó minőségű, általában magas kakaótartalmú étcsokoládé. Magasabb zsírtartalmú tejjel és tejszínnel készítve természetesen töményebb lesz, mint alacsony zsírtartalmúval, sőt több recept a könnyítésért vizet is tartalmaz. Mindig a felmelegített tejhez add az apróra tört csokit, és ne forrald fel, csak melegítsd! A végén turmixolhatod is, akkor habosabb, krémesebb lesz. Az alapital sokféleképpen ízesíthető: fahéjas-szerecsendiós, vaníliás, chilis, gyömbéres, többféle alkoholos (rumos, whiskys, likőrös stb.) változat is készíthető.

Forrás: Mindmegette.hu