KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

Megkávéztatná Kínát a Starbucks

Megkávéztatná Kínát a Starbucks

Az amerikai kávéhálózat kínai szóvivője szerdán bejelentette, hogy az Egyesült Államok után Kínát szeretnék megtenni a Starbucks legnagyobb fogyasztói piacává. Az ehhez szükséges beruházások már javában zajlanak.
A világ legnagyobb kávéházlánca korábban már jelezte, hogy miután kikászálódott a válságból, új piacok felé fordulna a közeljövőben. Nos, a legutóbbi negyedéves eredményei alapján nyereséget ért el a cég, majd ennek megfelelően felfelé módosította a következő évre szóló profit-előrejelzését. És persze, megkezdte a betervezett terjeszkedést is. - írja a BussinesOnline.hu
A Starbucks expanziós terveinek Kína felel meg a legjobban, hiszen az ázsiai országban készített piackutatások rámutattak, hogy a jelenlegi százas nagyságrendűről ezrekre lehetne növelni az itteni Starbucks kávézók számát. Pontosan emiatt „nagyon fontos, hogy az Egyesült Államok után Kína legyen a Starbucks legnagyobb, kulcsfontosságú piaca” – mondta Wang Jinlong, a kávéhálózat kínai fejese.
Ehhez a nagy volumenű tervhez pedig minden szükséges erőforrás rendelkezésükre áll. A Starbucksnak ugyanis sikerült kikecmeregnie a válságból, a pénzügyi év végére a tavaly realizált 5,4 millió dollárról 150 millió dollárra tudták növelni adózás utáni nyereségüket. Igaz, a kiválónak mondható eredmény főleg költségcsökkentési üzletpolitikájuknak köszönhető: a válság következtében közel ezer, veszteségesen működő üzletükben húzták le a rolót, mindemellett pedig elbocsátották az ott dolgozókat. Ergo: a Starbucks minden lehetséges módon próbálta lefaragni költségeit, hogy stabil büdzsével valósíthassa meg expanziós terveit.
Howard Schultz, a társaság vezérigazgatója a Reutersnek elmondta, hogy ezek a tervek a közeljövőben több száz új amerikai és nemzetközi kávézó megnyitását vetítik előre. Kínában már közel 700 kávézót működtetnek; tekintettel az ottani, gyors ütemben fejlődő gazdaságra, ez a szám még jelentősen növekedni fog. A fejlesztések tehát elindultak, csupán az maradt kérdéses, hogy mit szól mindehhez egy olyan, hagyományokra építkező társadalom, amely alapvetően a teázás őshazájában szocializálódott. Bár igaz: a Starbucks teát is árul…

Forrás : Élelmiszer