KezdőlapbelépésregisztrációFórumkosárfacebookyoutube

BookCafe Kecskemét, Malom Bevásárlközpont

bookcafe kecskemét kávézóteszt pultElőre le kell szögeznem – akik ismernek, tudják rólam –, hogy egyáltalán nem vagyok a plázák, bevásárlóközpontok rajongója. Éppen ellenkezőleg, legjobban piacon és kis szakboltokban szeretek vásárolni, az efféle helyektől már csak a tömeg és a mesterséges fény hiánya is tart távol, de néha azért mégis úgy hozza a sors, hogy be kell, hogy tévedjek. Természetesen, amint jó kávéról van szó, akár az ördöggel is hajlandó vagyok cimborálni, amennyiben a helyzet megkívánja, akkor még a plázába is bemerészkedem. Nos, mielőtt még végleg ellentmondásokba kavarodnék, térjünk a lényegre!
bookcafe kecskemét kávézóteszt borsarokA belsőépítészet alkalmazkodik az bevásárlóközpont high-tech jellegéhez, nekem talán egy kicsit hűvösen távolságtartónak is hat, de ez inkább ízlés dolga, és egyáltalán nem zavar. A kávézórész szerves egységben működik a cégcsoport saját borait kínáló vinotékájával, így rögtön borlap is várja a vendéget. A könyvesboltba szintén szabad az átjárás, az asztalok egy része már a könyves oldalon található. Amennyiben úgy tartja kedvünk, a kihelyezett terminálokon elintézhetjük netes teendőink.

bookcafe kecskemét kávézóteszt netsarokA rendelés felvétele minden alkalommal gyorsan és pontosan, leginkább mosolygósan történik. A kávéitalok készítéséhez az alapanyag az adagolóból érkezik, a frissesség miatt azonban nem kell aggódni, elég sűrűn hallani, hogy néhány másodperce bekapcsolják a darálót. A kávékészítés nagy műgonddal történik, a kocogtatás, szakszerű tömörítés, hűtőcsapolás nem maradhat el, és a beállítások is teljesen rendben vannak, szabvány idő alatt érkezik a kávé a csészébe. Mivel csak egy daráló van beállítva, a risztrettó erősebb tömörítéssel és valamennyivel rövidebb ideig készül – ennyi kompromisszum azt hiszem, belefér.

bookcafe kecskemét kávézóteszt kávégépHa pedig a készítés körül minden rendben, akkor a kávéitalok is rendben vannak. Úgy tűnik, a felhasznált alapanyag mennyiségével sem spórolnak, így a Manuel Sublime tényleg a legszebb erényeit csillogtathatja. A krémje bőséges, ahogy a nagy könyv írja, tigrismintás, állaga kiváló. Az ízek terén maximálisan elégedettek lehetünk, nagyon szépen, harmonikusan jelennek meg a keverékre jellemző jegyek. A tejes italok kedvelői sem csalódnak, a tejhab jó, a hőmérséklet, az ízek és arányok rendben lévők, talán a minta öntésén lehetne még valamicskét finomítani, de ez részemről már csak kötözködés, mert más hibát egyébként nem tudok említeni. Azaz még egy apróság: mostanában a válság hatására mintha papírhiány lenne, mert ez már nem az első kávézó, ahol alapesetben nem jár a szalvéta. Természetesen kérésre megkapjuk, de mégis jobb lenne, ha akármilyen kis darabka is, de részét képezne a terítéknek.

Az árak méltányosnak mondhatók, az eszpresszó, risztrettó 280 Ft, a kapucsínó pedig 360 forint, azt hiszem kijelenthető, ezért a minőségért nem tétel.
A mai világban úgy látszik, már semmin sem kell meglepődni, tehát azon sincs csodálkozni való, hogy városunkban nyilvános helyen a legjobb (vagy legalábbis az egyik legjobb) kávét egy pláza könyvesboltban kaphatjuk meg. Annak pedig még jobban tudok örülni, hogy a Bookcaféban a nyitás óta mindvégig ugyanazon a magas színvonalon, lelkes elkötelezettséggel dolgoznak. Engem meggyőztek, és rendszeresen visszajárok: ha otthon épp az ízlésemnek kevésbé megfelelő kávét “kell” innom, akkor itt biztosan visszazökkenek a normál kerékvágásba, de ha épp csak arrafelé járok, a jó kávé biztos ígérete is képes becsábítani a plázába.

bookcafe kecskemét kávézóteszt eszpresszóbookcafe kecskemét kávézóteszt kapucsínóbookcafe kecskemét kávézóteszt risztrettó

Pontozás:

1, Tetszetős kinézet (elegáns, tiszta, csésze/pohár használata, dekoráció, teljes szettel szolgálta fel (kanál, cukor, víz) ahol szükséges! )
2, Íz harmónia (az összetevőknek megfelelően, espresso íz)
3, Megfelel-e a hőmérséklet (az ital fogyasztási hőfokának megfelelően)
4, Általános barista képzettség (tejhabosítás, hideg ital készítés)
5, Hely hangulata, személyzet munkája

Pontozás mindegyik esetében 1-5 pont

A tesztelés szempontjairól bővebben itt olvashat!

Értékelés:

Tesztelő
Tisztaság, dekoráció, felszolgálás
Íz harmónia
Ital hőmérséklete
Általános képzettség
Hely hangulata, személyzet
Összesen
Lorien
4,5 5 5 4,5 5 24

Bookcafe Kávézó és Vinotéka
Kecskemét, Malom Bevásárlóközpont, Korona utca 2.
Nyitva tartás: hétfő-szombat: 10-22h, vasárnap 10-19h