
Cégünket egy kifejezetten a legmagasabb, professzionális igényeknek is megfelelő, igazi blend megalkotása vezérelte, mely továbbviszi a legnagyobb hagyományokkal rendelkező kézműves kávé technológiát, a már megismert Tonino Lamborghini filozófiával kiegészítve. Célunk egy igen ízgazdag, testes, tisztán fogyasztandó kuriózum kialakítása volt. Nem szerettünk volna beállni a „hazudjhát100%arabicát!” kategóriába, hanem bátran vállaljuk, hogy ez bizony 93% Arabica - 7% Robusta keverék. Nem divatoknak és kategóriáknak akartunk vele megfelelni, hanem az általunk elvárt magas igényeknek. E kávékülönlegesség elkészítése igenis igényli az átlagot meghaladó kávékészítési tudományt, ezért cégünk kifejezetten csak olyan helyeknek fogja e különleges keveréket biztosítani, ahol a megfelelő tudás és szakembergárda is rendelkezésre áll. Terveink szerint ez 2012-ben Magyarországon kb. tíz értékesítési helyet fog jelenteni, ahol a már meglévő kávéfőző gép és daráló mellett, külön ehhez a keverékhez a Fiorenzato cégtől kifejezetten a Tonino Lamborghini számára gyártott professzionális, adagonkénti őrlésű darálót fogunk biztosítani. Hogy a termék exkluzivitását még jobban hangsúlyozzuk, nem csak a csomagolása fekete, nem csak a hozzávaló daráló, hanem kifejezetten ennek a kávénak a felszolgálására hivatott csészék színe is az! Az eddig megszokott, a d’Ancap által gyártott fehér színű csészék helyett, a svájci Club House által dizájnolt, már mázában is a kézzel festett kézműves csészék hangulatát idéző eszközök járnak a termékhez. Kezdetben egy teljesen új típusú csomagolóanyag felhasználásával kapható a Tonino Lamborghini Nero, tavasztól viszont a már jól megszokott 3kg-os TIN-ben (fémhordós csomagolás) is elérhető lesz a keverék - tudtuk meg a forgalmazótól.
Tisztelt Olvasó!
Tesztünk óhatatlanul szubjektív, eredményeink függnek a rendelkezésünkre álló gépektől, és a tesztelők egyéni izlésétől, mindazonáltal elég jól megközelítik azt a végeredményt, amit egy fogyasztó fog tapasztalni otthonában a hozzávetőleg hasonló képességű háztartási gépei birtokában. A kereskedelmi minőségű (tehát kiváló) gépeket használó kávézók hozzáértő személyzettel sokkal többet is kihozhatnak a kávékeverékekben rejlő ízekből, de hozzáértés és a minőség iránti elkötelezettég hiányában a mi eredményeinket is alulmúlhatják.
Pontozás:
Krém egységessége, tartóssága: 1-5 pontÍz harmónia: 1-10 pont
Testesség: 1-5 pont
Ár/érték arány: 1-10 pont
A tesztelés szempontjairól bővebben itt olvashat!
Kávé típusa: Tonino Lamborghini Nero EspressoPörkölés ideje: ., Lejárat ideje: 2013.10.14., Csomagolás: 1kg-os szelepes csomagolás |
![]() |
Név/konfiguráció
|
A krém egységessége és tartóssága
|
íz harmónia (Az édes, a savas és a keserű egyensúlya)
|
Testesség (testes, lekerekedett, sima)
|
Ár/érték arány
|
Összpontszám
|
Luigi/Faema Family + Mazzer Major
|
5
|
8
|
4
|
6
|
23
|
Monyesz/ Gaggia Baby '80 + Compak K6
|
5
|
8
|
4
|
7
|
24
|
Blaze/Grimac La Uno + Mahlkönig Vario
|
5
|
8
|
4
|
7
|
24
|
Lorien/La Cimbali Domus Classic + Mazzer Mini
|
5
|
8
|
3
|
6
|
22
|
SiD/Arrarex Caravel + Olympia Maximatic + Gaggia MD58
|
5
|
8
|
4
|
6
|
23
|
Név | Szöveges értékelés, konklúzió |
Luigi | A kávé nagyon friss, bontáskor szó szerint szúrós illat áradt ki a csomagból. Az első lefolyások kicsit karcosak voltak és a kávé nagyon friss arcát mutatta, így pár napra eltettem pihenni. Újra elővéve a keverék teljesen megváltozott, sokkal letisztultabb vonalat képviselt. A lefolyása is szebb lett, szőkülésmentes, mintaszerű. A hőmérsékletet középmagas tartományban érdemes megválasztani, de vigyázzunk, ha nagyon friss a minta, akkor könnyen megéghet. A krém mogyoróbarna, enyhe mintázódással. Kellően vastag, jól záródik, szépen feltapad a csészére, fogyasztás végéig kitart. Az ízeket jól összekomponálták, nem tapasztaltam túl nagy kiugrást. A fő vonalat gyümölcsösség képviseli, mely leginkább vörösbogyós savasságban mutatkozik meg. Mellette étcsokoládés, kis mandulás aromával. A kávé enyhén édes, utóíze kesernyés. Magas arabika tartalmú keverék, ezért koffeintartalma mérsékelt, akár duplát is fogyaszthatunk. Tejjel kapucsínónak egy kicsit lapos. |
Monyesz |
A kapott minta egyenletes, a közepesnél sötétebb színű, kicsit hamvas fényű pörkölés. Illata enyhén füstös, mokkás. A kávénál kulcskérdésnek bizonyult a hőfok beállítása. Eleinte az arabicákra jellemző magas hőfokra szavazva nem sok sikerélményem volt. Egészen egy közepesnél csak kicsivel magasabb hőtartományig kellett visszamenni, ekkor szépen kinyílt a kávé, az alapvetően csokis ízeket az aszalt gyümölcsös, virágos-nektáros ízvonalak szépen kiteljesítették. Semmilyen kiugrás nem jellemző, az ízjegyek teljes harmóniát alkotnak. A kávé frissessége nem kérdőjeleződhetett meg, sőt eleinte a tipikusan friss pörkölésre utaló crema-összeesés jegyeit mutatta. Pár nap után már szép, nyugodt lefolyásokat sikerült készíteni, de gyakorlatilag ekkor is tiszta cremaként jött le az ital, szépen mintázódva. Ugyanakkor tartós maradt, tejszínesen sűrű állagot mutatott, a csészére szépen tapadt. Kicsit eljátszva a lefolyási idővel, amit 18g-os duplaszűrős töltettel értem el, az ízjegyek változtak. A gyümölcsös vonal helyett a karamellás és pörkölt magvas vonal lépett. Ha tejes italnak, kapucsínónak készítjük ezt a blendet, akkor inkább térjünk vissza az eredeti elkészítéshez, kifejezetten élvezetes lesz az eredmény. Árától függetlenül egy nagyon jól eltalált keverékkel van tehát dolgunk, ami minden téren megállja helyét, harmonikus, de még nem válik unalmassá. |
Blaze |
A kávébab normál, közepesnél kissé sötétebb szintre van pörkölve: szép egyenletes pörkölés. Bontáskor az illata a baboknak enyhén fanyarkás volt, olyan arabikásan fanyarkásnak mondanám. Őrléskor az illat már étcsokis-kakaós-mokkás illatba fordult át. A kapott keverék hőigénye igen magas, de még nem a sárkányosan magas hőfok kell neki, az első perctől az volt az érzésem, hogy egy kb. 90/10 arányú termékhez van szerencsém. Őrlése teljesen normál ponton történt, nagyon szép, vékony lefolyású – nem szőkült hamar, igen frissnek tűnt a minta. A krém első osztályú : nagyon szépen mintázódik, olajossága kiváló, a csészét szépen megfesti, a cukrot tartja. A kávé étcsokoládés ízzel nyit, mellé karamell, enyhe mézes íz vegyül, egy csipetnyi mandula aromával. Enyhe cukrozással a keverék megnyílik, és egy igazán kellemes desszert kávé élménnyel lep meg: aszalt, szárított gyümölcsös ízek jönnek elő, melyet egy diszkrét virágméz íz kisér, a korty végén pedig vanília sejlik fel. A kávé egyik irányban sem ugrik ki, nem tolakodó, nálam egy nagyon igényes, jól megkomponált blend hatását keltette, egy prémium desszertkávénak karakterizálnám. Tejjel kóstolva is jól szerepelt, de az igazi élmény egy rövid risztrettóként egy finom ebéd után. A koffein tartalma alacsony, a nap bármely szakában ajánlom fogyasztani. Nekem ízlett, meggyőzött! |
Lorien |
A blend szinte teljesen egyenletes, sötétbe hajló pörkölésű, selymes fényű, ép szemekből áll. Nagyon magas lehet benne az arabika aránya, bár valószínűleg 5-10 százaléknyi robusztát is tartalmaz. A minta nagyon friss, illata intenzív, akár egészen meghökkentő dolgokra is asszociálhatunk vele kapcsolatban, de mint legtöbbször, ez most sem lényeges. Az első néhány napban nem mondhatom, hogy kezes bárány módjára viselkedett volna, csak a tesztidőszak végére sikerült teljesen megszelídítenem, akkor viszont nagyon jókat csapoltam belőle, sőt a legutolsó csésze kávé ízlett a legjobban. Az átlagosnál finomabb őrlési beállításokkal és középesen magas hőmérsékleti tartományban adja a legjobb eredményt. Érdemes a megszokottnál jobban odafigyelni a készítési körülményekre, meghálálja! Lefolyás példásan egyenletes, vékony egérfarkas, nem szőkül. A krém vastag, mintázódik, állaga és olajossága nagyon jó, feltapad a csésze felára, a cukrot megtartja. A pörkölőmesterek szándéka egy nagyon kiegyensúlyozott, kifinomult keverék összeállítása lehetett, hiszen az alapvetően étcsokoládés alapon nincsenek kiugró ízek, ám ha jobban figyelünk, sok-sok finomságot vehetünk észre, úgy mint mandula, marcipán, karamella, pirított dió, dohány, virágos, fűszeres jegyek, illetve a korty végén egy nagyon enyhe gyümölcsös beütés, egy kissé szikáran kakaós lecsengéssel. Tejes italokban szintén jól vizsgázott, egyaránt kiváló kapucsínót és macchiátót készítettem belőle. Koffeintartalmát mérsékeltnek éreztem, a nap szinte bármelyik szakában fogyasztható |
SiD |
A kávé tipikus olasz munka, közepesen sötét, olaszos pörkölés, enyhe selyemfénnyel csillogó babokkal. A babok illata édeskés. A keverék hőmérséklet és őrleményfinomság igénye átlagosnak mondható. |







Összegzés: Szép, egyenletes, közepesen sötét pörkölésű kávébabok. A Nero közepesen magas vízhőmérsékletet, és átlagos őrlési finomságot ígényel. Érdemes odafigyelni a hőmérsékletre, mert túl magas hőmrsékleten megég, alacsony hőmérsékleten pedig savanykás lesz a kapott kávé. A minta frissességére nem lehet panasz. A lefolyás tökéletes. A krém bőséges mennyiségű, állaga nagyszerű, a cukrot szépen tartja, szépen feltapad a csésze falára. A kapott kávé sűrű, és selymes. Az ízek analizálása nem volt egyszerű feladat, mivel annyira kerek, és harmonikus a keverék, hogy nincsenek benne kiugró aromák. Alapvetően egy étcsokoládés, gyümölcsös alapokon nyugvó blend, amit pirított magvak, marcipán, vanillia, mézes-virágos, aszalt gyümölcsös aromák gazdagítanak. A Lamborghini Nero egy nagyon szépen megalkotott blend benyomását keltette, amit elsősorban risztrettónak ajánlunk megkóstolásra, de a tejes italokban is megállja a helyét. Alacsony koffeintartalma révén a nap bármely szakában élvezhetjük.
Ha kóstolta már ezt a kávét pontozza le Ön is a mi pontozási rendszerünk alapján, illetve írja le véleményét!A tesztel kapcsolatos véleményét elmondhatja fórumunkban. Kattintson ide!