- Kávékorzó tesztcsapat
- Kávékóstoló szemeskávé tesztek
Cellini Prestigio - elő a tejjel
Amleto Pieri 1925-ben indította el vállalkozását, mint nyerskávé kereskedő Olaszországban. Fiaival Umbertoval és Sergioval már 1946 december 4-én kereskedelmi jogot kapott a gyarmati termékek nagykereskedelmére. Később Sergio Pieri fiaival Paoloval, Luigival, Marcoval és Giovannival folytatta a kávépörkölési tevékenységet, amelyet még édesapja kezdett el. A hagyományos espresso készítés terén szerzett tapasztalatával, a minőség melletti elkötelezettségével, minden egyes kávészem gondos kiválogatásával készítette el „Torrefazione Caffé Columbia” fantázianévre hallgató termékét, amely ínyenceknek készült és 5 éven belül piacvezető márka lett Toszkánában.
A Cellini hivatalosan 1985-ben alakult, amikor a Columbia egyesült két másik történelmi, olaszországi, vezető kávémárkával. Az egyik a Filicori, amelyet 1883-ban alapítottak Bolognában, a másik pedig az Eureka, amely 1933-tól működött Genovában. 1993-ben Lutz Quasdorf németországi kávékereskedő 30 éves Olasz espresso forgalmazási tapasztalatával együttműködési megállapodást kötött Giovanni Pierivel, melynek köszönhetően megkezdődött a Cellini márkanév bevezetése a nemzetközi piacon. Az ezt követő terjeszkedés jelentős növekedést és fejlesztéseket hozott a cég életében. Az új gyártóüzem (11.000m2)és teljesen automata raktár(3.500 raklap) Genovában 2005-ben kezdte meg működését, amely hűen tükrözi a Cellini növekedési céljait és azt, hogy mekkora hangsúlyt fektet a minőségre, a technológiai újdonságokra úgy, hogy közben minden esetben tiszteletben tartja a hagyományokat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy modern laboratóriumában folyamatosan ellenőrizik a legjobb termőterületekről közvetlenül beérkezett nyers kávét és a pörkölés összetett folyamatát mindaddig, amíg a termék csomagolásra nem kerül!
Cellini Prestigio magas minőségű 100% Arabica kávékeverék. A lassú pörkölési folyamat növeli a teljes aroma érzetét és kiemeli a közép-amerikai kávék finom savasságát. Fogyasztásának minden egyes pillanata igazi élmény egy ínyenc kávéfogyasztó számára.- tudtuk meg a forgalmazótól.